
Fotó: Shutterstock/Drazen Zigic
Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára az Országgyűlés keddi plenáris ülésén felszólalásában nem csak arra emlékeztetett, hogy a kormány a nyugdíjak vásárlóértékét továbbra is megőrzi, s egyúttal árréscsökkentéssel is küzd a túlzó áremelésekkel szemben, hanem szólt a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokról is. Az élelmiszer-utalványokat mintegy 2,5 millió arra jogosultnak kézbesíti a Magyar Posta.
Így lehet majd felhasználni a nyugdíjas élelmiszer-utalványt
A nyugdíjas élelmiszer-utalvány címszó alatt a Magyar Közlönyben megjelent törvényrész szerint a nyugdíjas élelmiszer-utalvány kizárólag hideg élelmiszer vásárlására használható fel.
A szabályozás kimondja azt is, hogy a nyugdíjas élelmiszer-utalvány valamennyi, e törvény alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott tevékenységet végző élelmiszert árusítónál és őstermelőnél (a továbbiakban együtt: élelmiszert árusító) használható fel.
A szabályozás rendelkezik arról is, hogy az élelmiszer-utalvány pénzre nem váltható: a nyugdíjas élelmiszer-utalványt az élelmiszert árusító címletértéken fogadhatja el a vásárlás ellenértékeként, azaz az utalvány pontosan olyan értéket képvisel, mintha pénz lenne, ám azt az élelmiszert árusító készpénzre sem részben, sem egészben nem válthatja át.
Fontos tudni, hogy a 30 ezer forint értékű utalvány nem örökölhető, felhasználási határideje pedig 2025. december 31.
Az utalványokat ősztől kézbesíti a Magyar Posta.