Többször rányitott a zuhanyzó diáklányokra és „pedó bá” néven emlegették egymás közt a nyíregyházi iskola diákjai egyik tanárukat.
A 60 éves férfit őrizetbe vették és egy hónapig előzetesben tartják a rendőrök, miután az iskola egyik tanulója végezni akart magával, mert állítása szerint a férfi zaklatta őt.
A kislány pszichológusnak mesélte el, mi történt
A 10. osztályos tanulót múlt héten csütörtökön mentővel vitték el az iskolából, ő később a pszichológusoknak vallotta be: a tanár volt az oka, amiért meg akart halni.
– Nem ő az egyetlen diáklány, akivel kikezdett a tanár, már hatan is vannak a listán, ám biztos vagyok benne: ahol hat van, akad több is, csak nem mindenki mer róla beszélni – mondta a neve elhallgatását kérő informátorunk.

A férfiről megtudtuk, hogy nagyon zárkózott családban él, szinte senkivel sem osztják meg a magánéleti dolgaikat, így a falubeliek is csak hüledeztek a hír hallatán.
– Kollégiumi nevelőtanár volt már abban az időben is, de nem gondoltuk volna, hogy a hírek róla fognak szólni, pláne nem, hogy ilyen miatt – mondta döbbenten a tanár egy korábbi
diákja.
A férfi egyébként a közösségi oldalán diáklányok karjában látható: „Ők az én angyalkáim. Igazi csajok voltak!” – írta a fotóhoz.
A gyerekek buktatták le a tanárt
Információink szerint a tanár viselt dolgai egy teszten buktak ki, amit a diákok írtak az iskolában. A feladat az volt, hogy írjanak tanáraikról.
– Ebben a név nélküli tesztben több lány panaszkodott arra, hogy a férfi furcsa, kétértelmű megjegyzéseket tesz, illetve simogatja is őket – mondta informátorunk, aki azt is elárulta: az öngyilkossággal próbálkozó lány mellett egy másikat is kivettek szülei az iskolából és a kollégiumból, aki szintén úgy érezte, hogy próbálkozott vele a tanár.
A nyíregyházi iskola igazgatóját – aki egyébként a hírbe hozott tanár testvére – nem sikerült elérnünk.
blikk.hu