Kihallgatásán vallotta, nem emlékszik rá, hogy szerelmének mindkét szemét brutálisan kitépte volna.
Kihívta az utcára, ezt követően pedig brutálisan bántalmazta volt barátnőjét egy nyírségi férfi. Gy. A. elvileg békülni szeretett volna a 22 éves lánnyal, ő azonban elutasította ezt. Gy.A. ezután leteperte a földre Gabriellát, megverte, többször megszúrta, majd mindkét szemét brutális módon kitépte – foglalta össze a történteket a Ripost.
A portál hozzátette: a fiatal nő szemeit nem lehetett megmenteni, így utoljára megnyomorítója arcát láthatta.
Gy.A. a brutális bántalmazást követően egy hencidai házba menekült, ahol egy szekrény mögött, a pokróc alatt bújt el a rendőrök elől.
A kemecsei rémet elfogták, és előállították. A Tények azonban most arról értesült, a szemkinyomó rém kihallgatásán azt állította, nem emlékszik arra, hogy kinyomta volna szerelme szemeit.