Közzétette - Kategória - Látnivalók, túrautak, várak, templomok, Magyarország történelmi emlékhelyei, Magyarország várai és várromjai

Geszt, Tisza kastély és a Tisza kripta


Geszt, Tisza kastély 1.jpgA Tisza család két miniszterelnököt – apát és fiát – is adott a történelemnek: Tisza Kálmánt és az Ady Endre által is megverselt „csóvás ember, a vén geszti bolond”-ot, Tisza Istvánt. Szerepük meghatározó volt a falu életében.

A két másik Tiszáról is érdemes szólni. Az egyik Tisza Lajos, aki a múlt századi szegedi nagy árvíz után az újjáépítés kormánybiztosa volt, s ma Szegeden körút viseli a nevét. A fiatalon elhunyt Tisza Domokos volt az, akinek görög és poétikai oktatását a család 1851-ben Arany Jánosra bízta. A költő közel egy évet töltött a kastélyban illetve a kis nyári lakban, amely kedvelt tartózkodási helye volt. A geszti temetőben hatalmas családi sírbolt őrzi a Tisza család, köztük a két miniszterelnök hamvait.

Geszt, Tisza kastély 2.jpgA falut először a Váradi Regestrumban említették 1213-ban, később több néven (Gezt, Guezt, később Egyházasgeszt, Kisgeszt, Nagygeszt stb.) is feljegyezték. A Rákóczi-szabadságharc bukását követően több nemesi család perlekedett érte. Borosjenői Tisza László 1759-ben pert indított a családja Arad, Temes és Zaránd vármegyei javainak visszaszerzése céljából, és a per hivatalosan 1766. augusztus 9.-én zárult le, azzal a cserével, melynek folyamán Tisza László megkapta Geszt és Mezőgyán falukat, a hozzájuk tartozó pusztákkal együtt.

Geszt, Tisza kastély 3.jpgTisza László (1733-1771) már 1760-ban elkezdte a berendezkedést Geszten, a „vármegyeházának” nevezett épületetben, melynek helyére építette fia a ma is álló barokk-klasszicista stílusú kastélyt. 1762-ben feleségül vette a régi, erdélyi családból származó, gazdag és előkelő bályoki Hégen Szénás Rebekát (1745-1783), bályoki Hégeni Szénás József és bihari nemes Terjényi Rebeka negyedik leányát, ezzel a házassággal a Bárczay, Domahidy, Irinyi, Kabos, Péchy, Ravazdy és Weér családokkal került rokonságba.

Geszt, Tisza kripta 1.jpgA geszti kastély építését a fia ifj. Tisza László (1765-1831) és felesége széki Teleki Katalin (1777-1820) grófnő kezdték el. A geszti kastély az ún. Grassalkovich stílusú kastélyok mintájára épült, mint Gernyeszeg, Gödöllő, Pécel. A tervező építészek között ott találjuk Czigler Antalt és Mayerhoffer Jánost is, de olasz építőmesterek is részt vettek az építkezésen.

A kezdetben földszintes, később 3 szintes, barokk – és copfstílusú kastély építésével kapcsolatosan fennmaradt írások alapján nem tudható pontosan, de minden bizonnyal 1760 körül építették, majd 1772-ben, és a homlokzat vakolatdíszítése alapján, mely rokonságot mutat a gyulai Almássy kastéllyal, arra következtethetünk, hogy a barokk átépítés 1800 körül történhetett.

Geszt, Tisza kripta 2.jpgA földszintes épület, kupolás középrizalitjánál emeletes. Bent kandallós szalont, könyvtárat, ebédlőt rendeztek be. A több kisebb, és annál nagyobb bővítésnek köszönhetően ma is, a XVIII. sz. második felében épült vidéki, nemesi, de ugyanakkor puritán ízlésnek megfelelő, egyszerű kúria hangulatát idézi.

Az elbeszélés szerint az épület egésze alápincézett, de ma csak a két régi épületszárny alatti rész járható, mely raktárként ill. vizesblokként funkcionál.

Geszt, Tisza kripta 3.jpgA kastélyt a II. világháborút követően kifosztották, a nagy méretű könyvtárból a könyveket kidobálták a parkba és mágját gyújtottak belőle. 1945 után gyermek üdülő, majd csirke nevelő üzem, majd gabona tárolóként használták, később itt kapott helyet az általános iskola. Ma is az iskolának ad otthont, továbbá itt működik a település Művelődési központja és könyvtára. A kastély eredeti berendezéséből két kandalló, egy cserépkályha madard meg, továbbá a díszterem mennyezeti stukkó díszítése került megőrzésre, melynek érdekessége, hogy nem gipszből, hanem papírból készűlt.

A kastélyhoz mintegy 27 hektár park kapcsolódik, melynek nagy része a Körös Maros Nemzeti Park felügyelete alá tartozik. A kastély turisták és érdeklődők számára is látogatható az Arany János Irodalmi Emlékházzal együtt (a kastély szomszédságában, a parkban található kis épületben). A kultúrterem családi illetve települési rendezvényeknek is otthont ad, valamint árusítás vagy egyéb rendezvény céljára bérelhető, szükség esetén a konyhával és ebédlővel együtt.

Geszt, Tisza kripta 4.jpgSajnos az épület nagyon leromlott állapotba került, ez főleg a külső homlokzatain látható, a vakolat omladozik, a parkot körülvevő kerítés már csak nyomokban lelhető fel. Az épületben elhelyett iskola és a település diákjai számára az épületet az Önkormányzat szeretné megmenteni. A valamikori angolpark rekonstrukciós terve elkészült és Geszt Község Önkormányzata megtette az első lépéseket arra nézve is, hogy a műemlék épület pályázati forrásból felújításra kerülhessen.

Az épület még jelenlegi rossz állapotában is, egyszerűségével, de méretei folytán impozáns megjelenésű, a diákok igazán megérdemelnék, hogy jobb és szebb körülmények között tanulhassanak.

forrás: www.kastelyok-utazas.hu

Geocaching adatok

Tisza kastély, kripta és Arany János emlékház (GCtszk)
Szélesség N 46° 53,469′
Hosszúság E 21° 34,311′
Magasság: 98 m
Megye/ország: Békés
Geoláda típusa: Hagyományos geoláda

http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1229

Nagyobb térképért klikk a képre!

turaterkep.jpg


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük