Közzétette - Kategória - Regionális hírek, Szatmár - Szabolcs - Rétköz térség hírei

Fontos forgalmi rend változás történt Kisvárdán

A Váralja utcai lakói korábban kérelemmel fordultak Kisvárda Város Önkormányzatához, melyben a Váralja utca egyirányúsítását kérték a Vár utca felől a Kossuth utca irányába, az utcába csatlakozó többi utca forgalmi rendjének változatlanul hagyása mellett.

Indokaik között elsősorban az szerepelt, hogy a keskeny útszélesség miatt a kétirányú közlekedés rendkívül balesetveszélyes, főleg a téli csúszós útviszonyok esetén. Emiatt többször fordult már elő károkozás is. A kérelmet az érintett utcákban (Arany János, Váralja, Vay Ádám, Ostrom, Vár, Várkert) lakók közül 90 fő írta alá.

Leleszi Tibor polgármester megkeresésére, a Kisvárdai Rendőrkapitányság az alábbiak szerint foglalt állást az egyirányúsítással kapcsolatban:

„A szóban forgó Váralja utca meglehetősen keskeny, mintegy 4 méter koronaszélességű szilárd burkolattal ellátott utca, így annak egyirányúsításával – a közlekedésbiztonsági szempontokat is figyelembe véve – egyetértünk.
Annak irányára a Vár utca felől a Kossuth utca irányába teszünk javaslatot, mivel a forgalom ebbe az irányba jelenleg is jellemzőbb, valamint a korábbi egyirányúsítás is ezen irányba történt, így a gyakorlatban már működőképes, kipróbált volt. További indok, hogy a Várkertben szervezett rendezvények miatt a Vár utca lezárása esetén a forgalmat a Váralja utca felé lehet elterelni. Ezzel együtt szükségesnek látjuk a Váralja u. – Kossuth u. kereszteződéséhez egy „domború tükör” kihelyezését a kereszteződés jobb beláthatóságának érdekében.
A kétirányú Arany János és Kossuth utcák minden bizonnyal képesek megfelelő biztonsággal és zökkenőmentesen levezetni az egyirányúsítás kapcsán ott jelentkező közúti többlet forgalmat. A Váralja utcával útkapcsolatban álló Ostrom, Várkert, Arany János és Vay Ádám utcák jelenlegi forgalomszervezését nem látjuk indokoltnak megváltoztatni.” – áll a rendőrségi közleményben.

„Kisvárda Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2020. október 31-én döntött a Váralja utca egyirányúsításáról a rendőrségi ajánlással összhangban. Bár a Váralja utca hivatalosan már ekkor egyirányúvá vált, a gyakorlatban mégis a közlekedési táblák kihelyezésével lépett életbe a forgalmi rend változás.” – tájékoztatott Leleszi Tibor polgármester.

Eszerint tehát, mától (2020. november 17.) már közlekedési szabálysértést követ el az, aki nem tartja a be a szabályokat, nem figyeli a közlekedési táblákat és nem a KRESZ szabályai szerint közlekedik ezen az útszakaszon (is).

kisvarda.hu