Közzétette - Kategória - Elsőkézből a Beregből, Fejlesztések a Beregben, Filep Sándor, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Filep Sándor: ,,Közel száz új munkahely létesül a Bereg szívében, Vásárosnaményban”

Vásárosnamény – Folytatódik az elmúlt évek fejlődő tendenciája a Bereg szívében, mely a város számos területét érinti. Az egyik leglátványosabb ilyen projekt, a Vásárosnaményban létesült ipari terület, mely infrastrukturálisan és gazdaságilag nagy fellendülést hozhat a beregi település életében. Amint már arról korábban beszámoltunk, az ipari területen egy olyan központi rendszer épül ki ahol tejüzem, húsfeldolgozó, gyümölcsfeldolgozó, pálinka üzem és pékség is megvalósul majd. Vásárosnamény Város Önkormányzatának sikeresen pályázatának köszönhetően, az ipari területen megvalósul fejlesztésekről Filep Sándort, a város polgármesterét kérdeztük:

Az ipari területünkön az útépítés egy hosszú folyamatnak a vége, hiszen a gazdasági területünkön meg akartuk építeni ezt az utat. Ez egy olyan szervizűt, mely a biztonságos közlekedést is lehetővé teszi ezen a területen és  nem közvetlenül a 41-esen kell behajtani. Városunk a feldolgozó- és könnyűipar, a logisztika és turizmust a fókuszba helyező városvezetése, a rendelkezésre álló minden eszközt be vet annak érdekében, hogy a városba működő és a településre érkező cégek növekedését elősegítse. A jelenlegi beruházással azokat a cégeket próbáltuk elősegíteni, akik ott az ipari területünkön dolgoznak, fejlesztenek. Megjegyzem szeptember magasságában egy 60-100 fő foglalkoztatására kerülhet sor az ipari területeken.

A beruházásban egy közel 2,2 kilométeres hosszúságú, hat méter széles szervizút került megépítésre. A területet  körbeöleli és közvetlen becsatlakozást biztosít az M3-as autópályát elérő 41-es számú főutunkhoz.  A közlekedésbiztosság fenntartása érdekében, a főútvonalon új csomópont létesült, szelvényezés szerinti bal oldalon, balra forduló sávval. Az út mentén a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése is megtörtént, illetve 54 kandeláber került kiépítésre közvilágítással.  A projekt keretében nagyon fontosnak tartottuk azt is, hogy ha már itt vagyunk, akkor mi is erősödjünk. Épp ezért egy hatszáz négyzetméterű, az önkormányzat tulajdonában álló ipari csarnok is megépült.

Ez a területünk kezd szépen abba a formába átalakulni, amit már korábban már elképzeltünk, Ugyanakkor jó lenne, ha tovább tudnánk fejleszteni. Vásárosnaményban nagyon kevés az a terület, ami ipari területté minősülhetne. Tudjuk azt, hogy ennek az ipari területnek a szomszédságában van egy nagyon komoly 52 hektáros terület, viszont ennek az ára óriási, ezt csak pályázati forrásból tudjuk megvalósítani és megvásárolni.

Ahol az M3-as autópálya véget ér, Vásárosnamény és a Bereg ott kezdődik. Tudjuk azt, hogy ezt mások is érzik, hiszen a kárpátaljai viszonyokat ismerjük, mely egyre rosszabb irányt vesz, amit én személy szerint nagyon sajnálok. Innen is szortok az ott lévő magyarjainknak, próbálják ezt a nehéz időszakot túlélni. Egy dolgot tudjanak, mi velük vagyunk, hiszen mi tudjuk, hogy ők pedig tudjuk, hogy velünk vannak. Ugyanakkor azt is tudom, hogy több cég átgondolja azt is, hogyan tovább Ukrajnában és a határ közelsége a 41-es és az M3-as autópálya közelsége Vásárosnaményt, véleményem szerint egyre jobb és egyre komolyabb helyzetbe hozza majd.

Mi a saját területeinket próbáljuk meg fejleszteni, gyarapítani. Amennyiben a munkavállalók úgy gondolják, hogy igenis itt keresnek munkát és innen szeretnék eltartani a családjaikat. Várjuk őket nagy-nagy szeretettel, hiszen ez az ipari területi út, ez a beruházás azért jött létre, hogy a gazdasági szereplők erősödjenek. Érezzék az önkormányzati lehetőségeket és tudjuk kihasználni azokat a terület- és település fejlesztési operatív program adta lehetőségeket, amelyek ezt a települést gazdagítják és gyarapítják.  Legyen ez a jövőben is. Összeállt a kép, körülbelül 10-12 olyan projektet raktunk össze kollégáimmal, amelyek előre mutatnak és amiket szeretnénk a jövőben megvalósítani.