Több ezer forintot veszíthetnek azok, akik korlátlan internetet biztosító díjcsomagokra fizetnek elő. Erre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérése hívta fel a figyelmet.

Scandistock / Getty Images Hungary
A szakhatóság adatai alapján nagyjából az előfizetéssel rendelkező felhasználók 50 százaléka dönt a korlátlan hívás lehetősége mellett, míg 33 százalékuk az internet korlátlan elérésére szavaz – olvasható az NMHH közleményében.
A többség nem használja ki a korlátlan internetcsomagot
Mint kiderült, sokan pusztán azért is döntenek a korlátlanság mellett, mert új készülékük mellé kecsegtető ajánlatot kapnak.
A korlátlan internetet választók közül valamennyien azt gondolták, szükségük lesz a csomagra, legtöbbször azonban kiderült, hogy nem tudják kihasználni a lehetőséget.
Az NMHH arra hívja fel a figyelmet, hogy a korlátlan adatcsomag helyett a többség számára a 10 gigabájtos lehetőség is elegendő lenne, ezzel pedig havi szinten igen sok pénzt lehetne megtakarítani.
Ennyit fizetünk az internetért
Hasznos tudni, hogy a nem korlátlan tarifacsomagok medián ára 5 ezer forint körül mozog havonta. Ugyanez a korlátlanság mellett
közel háromszoros érték: 13 ezer forintos összeg minden hónapban.
Érdemes ellenőrizni az adatforgalmat
Mielőtt kiválasztjuk a számunkra megfelelő csomagot, érdemes ellenőrizni a havi adatforgalmunkat.
Noha az online játékok, illetve a rendszeresen megosztott mobilnet jelentősen megdobják azt, még akkor is elegendő lehet egy kisebb és ezzel együtt olcsóbb adatcsomag, ha valaki rendszeresen él az ezekkel a lehetőségekkel.