Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái, Szatmári szíréna

Feljelentést tettek a szatmári nagyszülők, mert nem láthatták az unokájukat


Kapcsolattartás akadályozásának vétsége miatt vádat emelt a Mátészalkai Járási Ügyészség azzal a kocsordi nővel szemben, aki kormányhivatali határozat ellenére sem tette lehetővé a gyermeke és a nagyszülők rendszeres találkozását.

Borsodi-Buss Emese sajtószóvivő elmondta: a vádlott és férje házasságát 2012-ben bontotta fel a bíróság, az akkor 2 éves gyermeket az édesanyánál helyezve el. A kapcsolattartás nem volt zökkenőmentes. Ezért a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Kormányhivatal 2016-ban az apai nagyszülők és a gyermek közötti láthatást úgy szabályozta, hogy a nagyszülők minden hónap első szombatján találkozhatnak a gyermekkel a mátészalkai család- és gyermekjóléti központban. További megkötés volt, hogy a találkozás szakember jelenlétében történjen, az anya pedig majd a harmadik ilyen alkalommal hagyhatja magára a fiút.

Az anya azonban az évek alatt csupán néhány alkalommal jelent meg a gyermekkel, és akkor sem volt hajlandó a nagyszülőkkel és a segítővel hagyni. Folyamatosan akadályozta a kapcsolattartást – tette hozzá Borsodi-Buss Emese –, és a gyermeket sem készítette fel megfelelően a találkozásokra. Ezért a kormányhivatal többször megbírságolta.

– Nemcsak a szülőt, hanem a nagyszülőt is megilleti a gyermekkel való kapcsolattartás joga. Amennyiben ezt a szülő önszántából nem biztosítja, a kormányhivatalhoz lehet fordulni, amely határozatával, annak be nem tartása esetén pedig bírságolással megpróbálja azt kikényszeríteni. Amennyiben ez sem vezet eredményre, feljelentés tehető kiskorúval való kapcsolattartás akadályozásának vétsége miatt – mutatott rá.