Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Európára szóló siker – Bereg és Szatmár lett országunk legígéretesebb kulturális úticélja


szatmar beregi ertekek

Vásárosnamény – Európa szerte híres lehet a Bereg és Szatmár, hiszen országunk legígéretesebb kulturális úticélja, ami többek között azt jelenti, hogy képviseltetheti magát Brüsszelben az Európai Turizmus Fórumon. A remekbeszabott eredmény ok-n a projekt egy

Irodánk is ott volt szeptember 15-én a mindent eldöntő prezentáción a budapesti Vígadóban, ahol a szakmai zsűri az 5 döntőbe jutott közül megválasztotta Magyarország legígéretesebb kulturális úti célját.

Első helyezést ért el  az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. által benyújtott Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken című pályamunka az Európai Bizottság által kezdeményezett és a Magyar Turisztikai Ügynökség által lebonyolított  Kiváló Európai Desztinációk – Europen Destinations of WExcellenNce – röviden EDEN programban.

Az EDEN pályázat nem ismeretlen számunkra, Vásárosnamény kétszer volt már döntős és lett kétszer is második helyezett. Nekünk is számos kulturális értékünk van, amelyet be tudtunk volna mutatni egy önálló pályamunkában, de úgy éreztük, ezt a pályázatot a Templomút tudja megnyerni a térség számára és bennünket kizárólag ez a cél vezérelt. A Templomút a pályázatban kiírt „Vidéki MÚZSA kerestetik – Műemlékek, Úti célok, Zseniális attrakciók” feltételeknek leginkább megfelelő, hiszen a Felső-tiszai és köztük a vásárosnaményi élményeket csokorba szedve, eredeti, egyedi, sokszínű módon mutatja be az érdeklődők számára.

A szakmai értékelés több lépcsőben zajlott: a beadott pályázat, a helyszíni bejárás és benyomások, valamint a konferencián tartott bemutatkozó előadás alapján. A Templomutat Dr. Fekete Károly református püspök és Deák Attila fejlesztési és idegenforgalmi referens (Tiszántúli Egyházkerület) egy 15 perces prezentációban mutatta be. Ezek figyelembevételével hozta meg a három tagú döntőbizottság a döntését. A Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselői a 17 beérkezett és öt döntős pályázat közül az EDEN történetében először megosztott első helyezést hirdetett, így Pécs: Kultúr(k)aland című pályázata és a Középkori templomok útja, azaz a Felső-Tisza-vidék lett a pályázat két első helyezettje. Azonban 2018-ban Brüsszelben az Európai Turizmus Fórumon és ünnepélyes díjkiosztó ünnepségen Magyarország képviseletében a Templomút veheti át a „Kiváló Európai Desztináció” díjat és a Felső-Tiszavidék jogosult viselni a „Magyarország legígéretesebb kulturális úti célja” címet! 

Ez a díj túl az anyagi elismerés mellett a Felső-Tiszavidéknek végre nemzetközi elismertséget jelent, tagságot az EDEN desztinációk európai hálózatában, kiemelt megjelenést az EDEN nemzetközi honlapján, de sok kézzelfogható marketingeszközzel is segíti a Felső-Tiszavidék ismertségének további növelését.

A Templomúttal irodánk hosszú évek óta egymást segítő, produktív munkakapcsolatban van, ezért is örülünk, hogy mind a pályázat elkészítésében, mind a helyszíni bejárásnál és a döntőre vitt prezentáció előkészítésében gyakorlati tapasztalatunkkal és munkánkkal mi is hozzájárulhattunk a közös sikerhez!

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1481732628582458/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

Liptákné Juhász Anikó


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük