A betakarítás idején folyamatosan ellenőrzik a katasztrófavédelem munkatársai a mezőgazdasági gépek tűzvédelmi előírásait, amelyek tűzvédelmi felülvizsgálatát a munka megkezdése előtt az üzemeltetőnek kell teljesítenie. A hatóság munkatársai egyebek mellett a szemléről készült jegyzőkönyv meglétét, a tűzoltó készülékeket, az akkumulátorborítást és a tűz terjedését elősegítő folyadékszivárgást is ellenőrzik ezekben a napokban. Eddig nagyobb hiányosságot nem tártak fel, kisebb hiánypótlásra már intézkedtek. Fontos tudni, hogy ezeken a járműveken nyílt láng használatával járó karbantartást, javítást nem szabad végezni gabonatáblán, szérűn és a rostnövénytároló területén, hiszen e munka során üzemanyag folyhat el, amelyet a nyílt láng meggyújthat. A tavaszi és nyári időszakban folyamatos a gazdák és a mezőgazdaságban dolgozók tájékoztatása az érvényben lévő tűzvédelmi előírásokról, így ennek is köszönhetően a tavalyi évben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy alkalommal kellett csupán a tűzoltóknak mezőgazdasági gépek tűzeseteinél beavatkozniuk.
Ezeket olvasták még
-
Döntött a MÁV a vonalbezárásokról: nemhogy vonatok, de több ...
2023.12.06. -
Megduzzadtak a beregi és szatmári folyók: kilépett a medrébő...
2023.12.04. -
Jó évet zárhtattak a szabolcsi almatermelők: Sok alma termet...
2023.12.04. -
A szabolcsi mellékvonalak helyzete tovább romlik – Úja...
2023.12.04. -
Életfogytiglan helyett, 20 év fegyházra ítélték a volt párja...
2023.12.01. -
Hatalmas fogást jelentett a NAV az ukrán-magyar határ mentén...
2023.10.13. -
Mégis szükség lehet engedélyre és bejelentésre az ásott- és ...
2023.10.02. -
Holtan esett össze a tornaóra végén a 12 éves szabolcsi fiú...
2023.09.29. -
Égből dobálták a csempészcigit a szabolcsi határnál, de Kodá...
2023.09.26. -
Baleset miatt kellett lezárni a vásárosnaményi Tisza-hidat...
2023.09.11. -
Újabb fokozott ellenőrzés-sorozatot indít a hatóság Szabolcs...
2023.08.12. -
Több tízmillió forintnyi csempészcigarettával megpakolt budi...
2023.07.19.