Közzétette - Kategória - Gergelyiugornya, Kiemelt rendezvények, Sárkányhajó Roadshow, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Elkezdődött a Bereg Szíve Üdülőközpont kivitelezése Gergelyiugornyán


Elkezdődött a Bereg Szíve Üdülőközpont kivitelezése Gergelyiugornyán (2)

Vásárosnamény – Vásárosnamény Város Önkormányzata már az előző évben számos, jelentős pályázatot nyújtott be a város, a Bereg és annak központjának turisztikai és infrastruktúrális fejlődése érdekében. Az egyik ilyen nyertes pályázat egyike a turizmusfejlesztést kívánja erősíteni a Beregben és annak központjában, Vásárosnaményban. Ilyen nyert pályázatból valósul meg most a Bereg Szíve Üdülőközpont is Vásárosnamény-Gergelyiugornyán. A nyert pályázatot a Magyar Kajak-kenu Szövetség írta ki, Lapátos pihenőhely program elnevezéssel. A sikeres pályázat keretein belül bruttó 67.790.000 forintos támogatásból többek között teljesen megújul a Bereg Szíve (volt Garabonciás) Üdülőközpont központi épülete és az egyik „Parancsnoki épület” is. A rekonstrukció során a padozat, nyílászáró, és tető csere is korszerűsítésre kerül majd. A turisztikai fejlesztés során eszközbeszerzés is megvalósul, ahol egyebek mellett egy sárkányhajót, öt vagy hat darab kajak kerül megvásárlásra, melyhez teljes felszerelés is társul majd, mint beülők, mentőmellények, lapátok. A fejlesztéseknek hála a városban, a Beregben élőket és az ide érkező turistákat is minden eddigieknél korszerűbb és teljesen új arculat várja majd, legyen az pihenni vágyó vagy éppen a vízi sportokat kedvelő. Tájékoztatotta szerkesztőségünket Filep Sándor, a város első embere.

[slideshow_deploy id=’122194′]

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1311303875625335/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]


1 comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük