Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Fontos felhívást tett közzé a rendőrség: súlyos büntetés jár, ha valaki megszegi ezeket a szabályokat


Három jet skit és egy új hajót kapott a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) .

A rendőrség közleménye szerint nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízi sportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azt azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a visszatérő ellenőrzések ellenére tavaly nagyon sokan fürödtek tiltott helyen.

Idén júniusig nem történt még tragédia; akik bemerészkedtek a Dunába, ezt kijelölt fürdőhelyen tették.

IDÉN EDDIG HÚSZ EMBERT MENTETTEK KI A FOLYÓBÓL, KÖZÜLÜK NÉGYEN KÖZVETLEN ÉLETVESZÉLYBEN VOLTAK.

Az új jet skik még hatékonyabbá teszik a mentést, hiszen akár 110 kilométeres óránkénti sebességgel is képesek haladni – tették hozzá.

A BRFK felhívta a figyelmet arra is, hogy a tragédiák jelentős része megelőzhető, ha az emberek betartják a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és vigyáznak magukra és egymásra is. Hangsúlyozták, hogy a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni. Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt a Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon teheti meg.

A sérülések és halálesetek elkerüléséért, valamint a jogszabályok betartatásáért a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket, és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik.

Súlyos büntetés jár, ha valaki megszegi a szabályokat

Vízisport-eszközök – például a vízisí vagy a SUP – használhatók a Dunán, ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra. A BRFK arra is figyelmeztetett:

VÍZI JÁRMŰVET CSAK AZ VEZETHET, AKI NEM IVOTT ALKOHOLT.

A szélerővel vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza a 7 métert meghaladja, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert eléri, vagy motorteljesítménye nagyobb 7,5 kilowattnál, csak külön képesítéssel vezethető.

Vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudók és 14 évnél fiatalabbak, továbbá minden, vízisport-eszközt használó ember köteles mentőmellényt viselni. Aki nem tud jól úszni, annak azt tanácsolják a rendőrök, hogy mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízi eszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzon senki utána, mert a Duna veszélyes is lehet.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven aluli, valamint úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, a felügyelete mellett fürödhet.

Ha valaki megszegi a szabályokat, például tilos helyen fürdőzik, szabálysértést követ el, és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – olvasható a BRFK közleményében.