Közzétette - Kategória - Nyírség hírei, Nyírségi sziréna, Regionális hírek, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bünügyi krónikái

Egy 19 éves fiatal gázolt halálra egy embert Nyíregyházán


Illusztráció Fotó: pixabay

Éjszakai italozás után ült barátjával gépkocsiba az a 19 éves nyíregyházi férfi, aki ezt követően az egyik lakótelepi úton elgázolt egy kerékpárost, majd a sérült személyt magára is hagyták.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője közölte: a Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a vádlott 2020. május 23-án az esti órákban

társával nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott, majd éjjel fél kettőkor beültek mindketten a vádlott gépkocsijába, melyen a világítást sem kapcsolta fel, és így vezette azt a vádlott Nyíregyházán a Korányi Frigyes út melletti szervizúton.

Éppen itt tartott hazafelé kerékpárral a sértett is, aki balra akart letérni a vádlott gépkocsija előtt. A vádlott azonban

ittassága miatt fékezés nélkül elütötte a kerékpárost, aki a jármű motorháztetejére, onnan pedig az útpadkára zuhant. A sértett másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A vádlott és barátja megálltak ugyan a baleset miatt, de nem szálltak ki a személygépkocsiból, hanem elindultak a helyszínről, ráadásul a sértett összetört kerékpárját is magukkal vonszolták a közvetkező kereszteződésig. Ezután a gépkocsit – lezáratlanul – egy társasház előtt hagyták.

Sem a vádlott, sem a vele utazó barátja nem nyújtott segítséget a sérült férfinek.

A baleset azért következett be, mert a vádlott közepes fokú ittas állapotban és a megengedett sebességet túllépve, több mint 60 km/h sebességgel haladt kivilágítatlan gépkocsijával az úton. Az ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a gépkocsit vezető vádlottal szemben. A vele utazó barátja pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt kerül a bíróság elé.
A letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség azt indítványozta: amennyiben beismerő vallomást tesz és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság közel négy év börtönbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el a járművezetéstől és a közügyektől is.