Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Drágulhatnak a gyógyszerek és az élelmiszerek


A közel-keleten kialakult fegyveres konfliktusról. Szakértők is megszólaltak, és elárulták, hogy emiatt áruhiányra Magyarországon nem lehet számítani, azonban drágulás történhet. Ennek az oka, hogy emelkedhetnek az áruszállítás költségei, ez pedig a gyógyszerek és az élelmiszerek árának az emelkedéséhez vezethet.

A közel-keleti fegyveres konfliktus hatásai már Európában is érezhetők: jelentősen megemelkedtek az áruszállítás költségei, ami a következő időszakban a gyógyszerek és az élelmiszerek árának emelkedéséhez is vezethet, derül ki az Economx cikkéből.

Szakértők szerint egyes szállítási útvonalakon akár 70 százalékos díjnövekedés is előfordulhat. A háború több logisztikai csatornát is megzavart. Légtérzárások nehezítik a légi közlekedést, az óceáni szállítmányozás egy része akadozik, miközben a repülőgépek üzemanyagköltségei is jelentősen megemelkedtek.

Különösen a Dél-Ázsia és Európa közötti szállítás érintett, ahol a biztonsági kockázatok és a légtérkorlátozások miatt drágult a fuvarozás. A konfliktus következtében több mint száz konténerszállító hajó rekedt a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szoros térségében, ami komoly fennakadást okoz a tengeri áruszállításban.

A helyzet miatt számos vállalat a tengeri szállítás helyett légi teherszállításra kényszerült átállni, ami azonban jóval drágább megoldás. Az ellátási lánc szakértői szerint a légi szállítás költsége akár az áru értékének egyharmadát is elérheti, és ötször-tízszer drágább lehet a tengeri fuvarozásnál.

Ez különösen az olcsó generikus gyógyszerek esetében jelenthet problémát, amelyek alapanyagai jellemzően Indiából érkeznek Európába tengeri úton. A dráguló szállítás ezért inflációs nyomást gyakorolhat több termékkategóriára is, a friss élelmiszerektől kezdve a gyógyszereken át egészen az elektronikai termékekig.

A költségnövekedést tovább fokozza, hogy megduplázódott a repülőgép-üzemanyag ára, egyes légitársaságok pedig kockázati felárat is felszámítanak. Emellett csökkent a rendelkezésre álló teherszállító kapacitás, ami tovább emeli a fuvarozási díjakat és növeli az árak emelkedésének kockázatát.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük