Közzétette - Kategória - Felnőtt, Vásárosnamény hírei, Vásárosnamény SE, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Cél a dobogó! Összeállt a keret az új szezonra: érkezők, távozók a Vásárosnamény SE-nél


Megyére-szóló-győzelmet-arattunk-Dudás-Zoltán-és-Filep-Sándor-értékel

Vásárosnamény – Az elmúlt év sikeres szezonzárását követően a Bereg legnépszerűbb együttese, az Austria Juice-Vásárosnamény SE megkezdte felkészülését a Kelet Takarék Megyei I. osztály 2018/19-es szezonjára. A csapat az elmúlt szezonban a megsüvegelendő negyedik helyezést érte el, így a szurkolók és a vezetőség is biztató előjelekkel várhatja a Magyar Kupa, majd a bajnokság kezdetét. A csapat felkészüléséről, az előkészületi mérkőzésekről, az érkezőkről, távozókról és a szerződést hosszabbítókról az egyesület elnökét, Filep Sándort kérdeztük.

Az elnök először megköszönte azon távozók munkáját, mellyel a csapat ilyen előkelő helyen végezhetett az elmúlt szezon során. Elsőként a csapat egyik kiemelkedő teljesítményt nyujtó tagjának, Lizák Bencének kívánt eredményes szereplést, aki az Nemzeti Bajnokság III. osztályában szereplő, Csank János által dirigált Gyöngyös csapatához szerződött. Majd Balogh Gyulának kívánt eredményes játékot a folyatatásban, aki a jelenlegi keret-átalakítás nem tette lehetővé, hogy maradjon, Ő immáron a Tarpa SC csapatát erősíti. Megköszönte továbbá Lakatos Tamásnak is a csapatban való részvételt. Kiemelte Csordás Attila távozását is, aki nem kívánt a csapat tagja lenni, illetve Zán Bencét, aki tanulmányai miatt hagyja el a klubbot. Mindkét játékos a Gergelyiugornyai SE csapatában folytatja majd. Végezetül távozik a keretből Danku Attila is, aki Beregdaróc csapatához került egy éves kölcsönjátékra.

Kiemelte, hogy a megváltozott keret a megyében egyedülálló módon, tizenegy helyi- és környékbeli labdarúgót ölel fel. Ők a következők: Deskó Dávid, Danku József, Sebestyén Gergely, Szabó József, Fejes János, Bancsi Gábor, Illés Péter, Szabó Roland, Filep Richárd, Pálfi Zoltán, Schmidt Péter. A kapu első számú hálóőre Kardos Zoltán maradt. Az érkezők sorát három Dombrádról érkező labdarúgó: Nagy Miklós, Puskás Ádám és Géczi István, Ács Szabolcs Beregdarócról, Rakamazról Tóth Tamást, aki a Diősgyőrben és a Nyírség Spartacusnál pallérozódott. Elmondta továbbá, hogy tesztelték Kasza Ádám hálóőrt is. A keretet erősíti továbbá Lakatos István és Nagy Dávid is. A vezetőedzői pozicíót továbbra is Dudás Zoltán látja el.

Végezetül elmondta, hogy a csapat immáron két felkészülési mérkőzésen van túl, ahol először Balkánnyal, majd Nagyecseddel vívtak éles csatát, ahol mind kettő végül döntetlennel zárult. A felkészülés a helyben megrendezendő Austria-Juice Kupával, majd jövőhéten a fehérgyarmati tornával folytatódik.

Zárszóként elmondta, hogy a tavalyi negyedik helyezést túlszárnyalva, idén megcélozza a dobogót

Austris Juice Vásárosnamény SE kerete:

Szerződést hosszabítók:

Kardos Zoltán

Deskó Dávid

Danku József

Sebestyén Gergely

Szabó József

Fejes János

Bancsi Gábor

Illés Péter

Filep Richárd

Pálfi Zoltán

Nagy Dávid

Lakatos István

Érkezők:

Szabó Roland

Scmidt Péter

Nagy Miklós

Puskás Ádám

Géczi István

Ács Szabolcs

Tóth Tamás

Kasza Ádám

Távozók:

Balogh Gyula

Danku Attila

Csordás Attila

Zán Bence

Lakatos Tamás

AzAustria Juice-Vásárosnamény SE elnökével készített interjút, teljes egészében itt tekintheti meg:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük