Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Brutális emelkedés jön a boltokban – Átlépheti a lélektani határt a kenyér ára, napokon belül 1000 forint lehet


Több áremelkedés következtében napokon belül 1000 forint fölé nőhet egy kiló kenyér ára – szemlézi a TV2 riportját az Index.hu.

Fotó: Getty Images

Az alapanyagárak és a költségek tovább nőttek az utóbbi hetekben, de a kenyér ára ezt még nem követte, így a közeljövőben újabb drágulásra lehet számítani. A Tényeknek Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy többek között a liszt is nagyon sokat drágult az utóbbi hetekben.

215 és 225 forinti kilónkénti árra állt be a szakma

– mondta, utalva ezzel arra, hogy ennél drágább még sosem volt a liszt Magyarországon.

Egy karcagi pékségben szintén arról beszéltek, hogy alig tudják követni a gabonafélék árának emelkedését.

„Összességében januártól június 15-éig emelkedett 44 százalékkal”

– mondta Laczik Dénesné, a Kerekcipó Kft. ügyvezetője erről.

Hozzátette: az energiaárak is tovább nőttek az utóbbi hetekben, és ez a drágulás még nem épült be a kenyér árába.

EMIATT A SZAKÉRTŐK ÚGY KALKULÁLNAK, HOGY AKÁR 20-30 SZÁZALÉKKAL IS DRÁGULHAT A KENYÉR A KÖVETKEZŐ NAPOKBAN.

Ezzel pedig néhány pékségben már 1000 forintig is drágulhat egy kiló kenyér.