Közzétette - Kategória - Bereg, Szatmár és Rétköz térségi krónikái, Beregi határrendészeti hírek, Beregsurány, Vezér cikkek

Botrányos jelenetek zajlottak az Asztély-Beregsurány határátkelőn


beregsurany-1

Beregsurány – Botrányosra sikeredett a szerdai nap az ukrán határőrizeti szervek munkáját illetően a magyar-ukrán határon.

Dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás által vezetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat küldöttsége az Asztély-Beregsurány határátkelőn lépett volna be a szomszédos országba. Ám az útlevélkezelés során az ukrán határőrök jelezték, hogy mindkét magyar politikus nevére tiltó rendelkezés van érvényben, amely csak 2019-ben jár le, ezért nem engedték be őket Ukrajnába.

Az ukrán határőrizeti szervek információi szerint a Morvai Krisztina beutazását azt követően tiltották meg öt éves határidőre, hogy 2014-ben látogatást tett a szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken, és támogatásáról biztosítta azok vezetőit. Gaudi-Nagy Tamás pedig azt követően került tiltó listára, hogy tavaly nyíltan Kárpátalja visszacsatolása mellett foglalt állást.

„A magyar-ukrán határról jelentkezünk, ahol – természetesen jogszabálysértő módon kizárólag ukrán nyelven – kezünkbe nyomták a határozatot, mely szerint Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Dr. Morvai Krisztina ki vannak tiltva Ukrajnából.” – írta közösségi oldalán a független európa parlamenti képviselő. A helyszínre kiszálltak a beregszászi magyar konzulátus munkatársai is, ám az egyeztetések a jelek szerint nem vezettek sikerre.

Időközben a Tiszabecs-Tiszaújlak közúti határátkelő ukrán oldalán is botrányos jelenetek zajlottak. Egy ukrán rendszámú személygépkocsi vezetője a sorompónál keveredett vitába az ott posztoló határőrrel, akinek nem volt hajlandó felmutatni az útlevelét.

A szóváltás során a sofőr egyetlen ökölcsapással leütötte a katonát, aki ezután a szolgálati fegyveréből a levegőbe lőtt. Társainak csak fizikai erő alkalmazásával sikerült ártalmatlanná tenni a dühöngő járművezetőt. Az esetet térfigyelő kamera is rögzítette. A körülmények tisztázására vizsgálat indult.

Szabolcsonline


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük