Bemutatták a Nemzeti Mintaterv Katalógust: Fókuszban a magyar családok támogatása

40 eve varos vasarosnameny

A kormány egyik legfontosabb feladata a magyar családok támogatása – hangsúlyozta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára  Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a Nemzeti Mintaterv Katalógust.

 

A kiadvány, amely a magyar építészeti hagyományokra épülő, részletes költségelemzéssel ellátott családi házak 3 dimenziós vázlatterveit tartalmazza, nagy segítséget nyújthat az otthonteremtés előtt állóknak – jelezte az államtitkár.

Tuzson Bence tájékoztatása szerint a katalógusba a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. által kiírt ötletpályázatra érkezett nyertes pályázatok kerülnek bele, így az építkezést tervező családok 72 pályázó 93 vázlat tervével ismerkedhetnek meg.

Az ötletpályázatra 149 pályázó, 273 pályaművet küldött be, ezek közül a bírálóbizottság választotta ki azt a 93-at, amelyet a nagyközönség is megismerhet. A hétfői rendezvényen a nyertes pályamunkákat beküldők oklevelet vehettek át, ezen felül minden egyes támogatott vázlatterv után 500 ezer forint díjazásban részesültek.

A helyszínen kiadott jelentés szerint ez a szemléletformáló tervgyűjtemény az építtető családok számára kiszámítható bekerülési- és üzemelési költségű családi házak mintaterveit tartalmazza.

Sík András, a Lechner Tudásközpont térbeli szolgáltatások igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az ötletpályázaton kockaházak átalakítása, kalákában – vállalkozó nélkül a faluközösség összefogásával – megépíthető családi házak, illetve korszerű technológiával épülő családi házak – okosotthonok – kategóriába küldhették be vázlataikat a pályázók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!