Ismét ellepték a Nyugat-Európába tartó vendégmunkások a magyarországi gyorsforgalmi utakat, emiatt gyakran alakulhatnak ki szakaszos lassulások.
Az utolsó két németországi tartományban, Bajorországban és Baden-Württembergben is véget ér szeptember 9-ével a nyári szünet, emiatt a következő egy hétben erős forgalomnövekedésre kell felkészülniük az autósoknak a magyarországi gyorsforgalmi utakon. Sok Németországban dolgozó vendégmunkás ugyanis ilyenkor indul vissza munkahelyére, ami a térség közlekedésére is hatással van. A Magyar Közút júliusi tájékoztatása szerint a tranzitforgalom leginkább az M1–M0–M5–M43-as útvonalat érinti – írja a vg.hu.
Már múlt héten is azt tapasztaltuk, hogy nagyon erős lett a Nyugat-Európába tartó forgalom – mondta Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója a portálnak. Akkora mennyiségben vannak járművek az autópályákon, hogy ilyenkor szakaszos lassulások és torlódásuk is előfordulhatnak, ezért úgy döntöttek, hogy augusztusban a nagyobb tranzitforgalom miatt a teljes M1-esen, valamint az M7-esen Balatonvilágos és Budapest között egyáltalán nem lesznek előre tervezett aszfaltozási munkák egyik irányban sem.
Az M1-es autópályán augusztus 4. és szeptember 9. között semmilyen korlátozás nem várható, kivétel a 166 és 169-es kilométer közötti Bányatavi hídnál lévő forgalomterelés, amelyet a dilatáció javítása megkövetel, de a kétszer két sávot ott is meghagyják az autósoknak.