Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Azoknak is érkezik a családtámogatás, akiknek a vészhelyzet ideje alatt járt le a gyed vagy gyes


A héten és a jövőhét elején megkapják a gyermekgondozási díjat, gyermekgondozást segítő ellátást és gyermeknevelési támogatást azok is, akiknek a vészhelyzetre tekintettel meghosszabbította a kormány a folyósítást. A rendelet értelmében azon biztosítottak, akiknek ezekre a családtámogatási formákra a jogosultsága a veszélyhelyzet kihirdetésekor, azaz 2020. március 11-én, vagy azt követően szűnt meg – külön kérelem nélkül kapják meg az ellátást. Azon ügyfelek esetében, akik 2020. március 11-e után GYES-t igényeltek – azonban a Korm. rendeletben foglalt rendelkezések alapján meghosszabbított GYED-re váltak jogosulttá – a már megállapításra került GYES ellátás hivatalból visszavonásra kerül. A Magyar Államkincstár felhívja a figyelmet, hogy ugyanazon gyermek után csak egyfajta ellátást lehet megállapítani és folyósítani.