Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Akciócsoport jött létre az elavult gázkészülékek cseréjére


Az energiaválságot leginkább negatív összefüggésben szokták emlegetni az emberek a sokszorosukra emelkedett gáz- és villanyszámlák miatt. Most azonban indult egy olyan kezdeményezés, amely akár a bajban lévő családok számára kedvező is lehet. Hétfőn ugyanis Felelős Fűtésért Akciócsoport felállítását kezdeményezte egy cég, a Technorgáz Kft. A vállalkozás vezetője, Kerekes István a Vgf szaklapnak elmondta, a kezdeményezés célja, hogy a régi, elavult, balesetveszélyes, és a modern készülékeknél 20-30 százalékkal többet fogyasztó gázkészülékeket kevesebbet fogyasztó modernebb készülékre cseréljék állami vagy uniós támogatás felhasználásával.

Annál is fontosabb lenne a készülékek cseréje, mert az elmúlt ötven évben négymillió gázkészüléket állítottak üzembe az országban, amelyek nagy része 30-40 éves. Jelentős elhasználódásuk miatt, illetve mert sok esetben nem tartják őket megfelelően karban, az átlagnál nagyobb a szén-monoxid -visszaáramlás veszélye. További gond, hogy ezekhez az öreg készülékekhez már alig-alig találni alkatrészeket. Amennyiben sikerülne ezek közül legalább a legöregebb egymillió készüléket lecserélni, az jelentősen csökkentené a balesetveszélyt, és a programba kerülő családok fűtésköltsége akár harmadával is mérséklődhet.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük