Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Adorján Béla – A beteg ne hálapénzzel érhesse el a kórházi ellátás garantálását!


adorjan-bela

Adorján Béla; a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke sajtótájékoztatóján emelte ki a hálapénz-problémakörének pontjait, s e mellett a kormány egyéb elhibázott lehetőségeit az egészségügy rendbetétele terén.

Elmondta: Azon túl, hogy a Fidesz-kormányzat kihátrált az orvosi hálapénz egyértelmű büntetőjogi szabályozása alól, még tovább vitte, sőt bebetonozta azt a szocialista hagyományt, mely összevonja, majd felszámolja az egészségügyi intézményeket. Ezzel is növelve a várólistákat, mely pedig melegágya a hálapénzek körforgásának.

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom közérdekű adatigénylés keretében készítette el az Magyarország hálapénz-térképét. Ezen minden olyan egészségügyi intézmény látható, melyek vagy nem nyilatkoztak a hálapénz-kérdésében, vagy nem tartják elfogadottnak, illetve, melyek törvényi keretek között elfogadottnak minősítik azt.

magyarorszag-halapenz-terkep

Emlékezzünk: 2015 júniusában tárgyalta az Országgyűlés a hálapénz büntetőjogi illetve munkajogi hátterét. Ennek eredményét pedig a Magyar Rezidens Szövetség igen sokatmondó állásfoglalásával fejezném ki: „25 évvel a rendszerváltás után törvényesíteni akarják a kommunista gondolkodás által kitermelt hálapénzrendszert”.

A jelenleg élő szabályozás értelmében tehát az a helyzet, hogy van, mikor a hálapénz jogi értelemben is adható és elfogadható. Azonban elengedhetetlen tudni, ez milyen körülmények között megengedett! Ha az adott egészségügyi intézmény vezetője úgy nyilatkozik, hogy elfogadott a hálapénz rendszere, akkor a Büntető Törvénykönyv és a Munka Törvénykönyvének szabályozásai alapján lehetséges csak annak adása és elfogadása!

Tehát csak akkor lehetséges, ha:

  • az átadás semmiképp sem a szolgáltatást megelőzően történik, vagyis előre nem adható hálapénz!
  • ha a hálapénz adása nem befolyásoló az ellátás színvonalára nézve! Vagyis: nem szerezhető jogosulatlan előny ennek feltételeként! Ráadásul a hálapénz is adóköteles jövedelem az elfogadó személy számára!(Költői kérdés az, hogy ennek vajon hányan tesznek eleget?)

De ennek kérdésköre nemcsak jogi szabályozás keretei között lényeges, sokkal inkább a társadalomban kialakult helyzet szempontjából fontos! Ha a kórházak működési körülményei rendben lennének, a személyzet kellő megbecsülést kapna, akkor a betegekben sem merülhetne fel annak kétsége, hogy megkapják-e a megfelelő ellátást hálapénz nyújtása nélkül is? De sajnos ettől messze vagyunk!

2016-ban volt rá precedens, hogy e téma kapcsán 13 orvos ellen indult eljárás, melynek végén a Kúria foglalt állást. A vádlottak között volt olyan orvos, aki jó előre, konkrét összeg megnevezése mellett hívta fel a beteg figyelmét arra, hogyan „illik megköszönni” a szolgáltatást. Ez pedig már büntetőjogi kategória! Ezzel együtt pedig az is, ha az adott intézmény vezetője nemleges választ nyilatkozik a hálapénzek elfogadása kapcsán, ennek ellenére mégis elfogadják! Ez esetben mindkét fél 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető!

Itt megjegyzem: megyénkben nemlegesen nyilatkozott a kisvárdai székhelyű Felső-Szabolcsi Kórház is, de elfogadás esetén a fent nevezett büntetőjogi tényállás valósulna meg! Igennel pedig a nyíregyházi székhelyű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház beleértve tagintézményeit Mátészalkán, Vásárosnaményban és Fehérgyarmaton.

További fontos észrevétel a térkép alapján: ez nemcsak a hálapénzek rendszerét mutatja, hanem a hazánk kórházakkal való lefedettségét is! Ebből pedig kitűnik: annak ellenére, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye s régiója az ország legsűrűbben lakott területe, itt az ország nyugati területeihez képest elvétve találhatóak kórházak! A szocialista-kormányzás hagyományával azonosulva ugyanis a Fidesz-kormány még inkább általánossá tette az összevonásokat és leépítéseket! A Fidesz-kormányzat semmit nem tett azért, hogy megyénk lakossága elegendő kórházzal megfelelő egészségügyi ellátásra lásson esélyt! A Jobbik ezt sem fogja ennyiben hagyni!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontja ugyanis: a jelen állapot és a hálapénz megléte elfogadhatatlan, a rendszer és a szabályozás sem megfelelő! Elengedhetetlen a szektor dolgozóinak anyagi megbecsülése, az egészségügy rendbetétele, hogy a beteg se feltételezzék azt, hogy csak hálapénzzel érhető el a megfelelő ellátás garantálása! A Fidesz-kormánynak pedig a stadionépítésre szórt milliárdokból, s a feneketlen korrupcióból is vissza kellene vennie, s a kormányzással is foglalkozni! De helyettük majd a Jobbik Magyarországért Mozgalom teszi meg ezt kormánypártként, s számolja fel a hálapénzek rendszerét is!” – zárta közleményét Adorján Béla.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/BeregiHirek/videos/1231782136910843/” width=”650″ height=”365″ onlyvideo=”1″]

kerdoiv

Mondja el véleményét Ön is?

Elégedett-e Ön a vásárosnaményi kórház felszereltségével?

[poll id=”8″]

Elégedett-e Ön a kórház egészségügyi szolgáltatásainak körével?

[poll id=”9″]

Elégedett-e Ön a meglévő egészségügyi szolgáltatások színvonalával?

[poll id=”10″]

Íme a Beregben a lakossság által kitölthető véleménynyilvánító kérdőív mintája:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük