Vásárosnamény, Mátészalka – Az elmúlt hét végén újra a sporté volt a főszerep a Szatmár fővárosában, Mátészalkán, ahol a Bereg szívének megy szerte neves úszó csapata a Vásárosnaményi DSE is képviseltette magát – tájékoztatta szerkesztőségünket Hankovszkiné Medve Mónika. Pénteken 14 órától szombaton 14 óráig Vásárosnamény DSE, Nyírbátor, Ibrány, Fehérgyarmat, Hajdúnánás és a házigazda város úszó szakosztályainak versenyzői, valamint a vállalkozó kedvű beregi és vásárosnaményi amatőrök rótták a hosszakat, köztük Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere is. Az elmúlt évhez hasonlóan ezúttal rangos vendégei voltak a rendezvénynek, hiszen a világ- és Európa-bajnok Bernek Péter mellett, az Európa-bajnok Mutina Ágnes és a junior világ- és Európa-bajnok Németh Nándor is vízbe szállt a mátészalkai Fényes Úszáson.
A 24 órás végeztével a beregi alakulat vezérét Hankovszkiné Medve Mónikát és Filep Sándort, Vásárosnamény polgármestérét kérdeztük a verseny tapasztalatairól és élményeiről.
A vásárosnaményi sikeredző kérdésünkre elmondta, hogy immár második alkalommal vettek részt a megyében egyedülálló Fényes Úszáson, amelynek idén is a Mátészalkai Városi Úszoda adott helyet. Az előző év Guiness rekordjának megdöntését követően az idei évben a megye úszó sportéletét képviselő városok csatájáról szólt a 24 órás úszás. A hat város csapatai között ismét képviseltette magát a Bereg szíve, Vásárosnamény és az ott tevékenykedő Vásárosnamény Diák Sport Egyesület Úszó Szakosztálya, annak gyermekei, szülei és természetesen sok városlakó is – folytatta gondolatait az edző. A nívós szatmári sporteseményen a beregi alakulat összesen 43 regisztrált fővel vett részt a megmérettetésen. A rendezvény ismét családi- és baráti hangulatban telt. A végső elszámolásban a beregi csapat 3763 hosszal, összesen közel 189 kilométert teljesítve a dobogó előkelő második fokára léphetett fel – zárta gondolatait Hankovszkiné Medve Mónika.
Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere kérésünkre elmondta, hogy hagyományosan ismét részt vett a Fényes Úszás megnyitóján, ahol Mátészalka Színe és java mellett több, az úszásban kiemelkedő megyei város is képviseltette magát. Elmondta továbbá, hogy maga is a sportág szerelmese, így minden ilyen meghívásnak szívesen tesz eleget, emellett a csapat vezetője, Hankovszkiné Medve Mónika el is ,,várja”, hogy jelenlétével erősítse a csapatot. A város első embere idén is kivette a maga részét, hiszen megközelítőleg öt kilométerrel gazdagította a csapat 189 kilométeres összteljesítményét. Megköszönte a gyerekek, a szülők és edzők áldozatos teljesítményét, Hanusi Péter polgármester és Tarma Tamás alpolgármester meghívását. Végezetül invitált mindenkit ezen nagyszerű sportág űzésére, melyhez megfelelő táptalajt nyújt a vásárosnaményi Szilva fürdő, az Atlantika Vizividámpark és persze a Tisza folyó is.