Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Zsebbenyúlós lesz az idei karácsonyfa vásárlás is – ennyivel drágulhat az ünnepi dísz


Már javában vágják a karácsonyfának valót, melyek ára a termelők szerint legalább 20, de inkább 30 százalékkal fog emelkedni a tavalyihoz képest. A termelők szerint a fák neveléséhez szükséges vegyszerek, és más anyagok ára olyan mértékben nőtt, hogy azt már nem tudják lenyelni. Az ATV Híradó riportja.

Több termelőtől már el is szállították a kereskedők a fenyőt, amelyeket majd a különböző áruházak előtt, vagy a piacokon fognak árulni. Az, hogy mennyi fát lehet majd értékesíteni, még kérdéses, de az biztos, hogy a vevőknek idén mélyebben kell a zsebükbe nyúlni.

„Szerintem az ára magasabb lesz, mint tavaly, mert ugye mindennek felment az ára: a műtrágyának felment, a permetszernek, így a fenyő ára is egy olyan 20-30 százalékkal meg fog emelkedni” – vélekedett híradónknak nyilatkozva Kanász János, őstermelő.

A fenyőfatermelők úgy kalkulálnak, hogy nem változik meg a trend, a korábbi évekhez hasonlóan alakul majd a fenyők közötti népszerűségi verseny, de az számukra kedvező előjel, hogy a kereskedők a korábbinál több fát rendeltek.

„A slágerfenyő ugyanúgy, mint korábban, a nordmann fenyő. De van, aki az illata miatt a lucfenyőt keresi, és van, akinek az ezüstfenyő a kedves, ezért az azt fogja venni. Ugyanakkor talán a kereslet az idén nagyobb volt, mint korábban. Talán azért, mert külföldről nem hoznak be annyi importfenyőt és így hazaiak többet tudnak értékesíteni” – fogalmazott Mónos Tibor, termelő.

A vásárokban saját készletről árusító termelők azt mondják: a helypénz a sokszorosa lett, ez is emeli a fa árát, de attól nem tartanak, hogy elmaradnak a vevők.

„Szerintem azok, akik eddig jöttek venni, ezután is fognak, teljesen mindegy, hogy milyen körülmények vannak, még ha drágábba fenyő, akkor is. Mivel minden drágább, tudomásul veszik egy pillanat alatt” – vélekedett Simon Gábor, őstermelő.

A termelők szerint a első osztályú nordmann fenyők ára méterenként 10, az ezüst fenyőé 8 míg a lucfenyőé hatezer forint körül alakul majd a piacokon


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük