Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Vigyázat, sok lehet a csaló! – Vakcinákkal elkövetett csalásokra figyelmeztet az Europol


Valós veszélye van annak, hogy bűnözők ki akarják majd használni az oltóanyag iránti komoly keresletet – jelentette ki Catherine De Bolle, az Europol főigazgatója a német Funke Médiacsoport vasárnap megjelenő lapjainak nyilatkozva.

Azt mondta, már most vannak erre utaló konkrét nyomok. Példaként a közösségi hálózatokon terjedő értékesítési ajánlatokat említett. Hozzátette: akik élnek ezekkel az ajánlatokkal, azok fizetést követően jobb esetben egyáltalán nem kapnak semmit, rosszabb esetben hamis vakcinát szállítanak nekik.

Komoly egészségi következményei lehetnek, ha valaki ilyen csalás áldozatává válik

– hangsúlyozta.

Közölte, hogy már figyelmeztették ilyen eshetőségekre a tagállamokat, és nagyobb éberségre sürgették őket.

Az Europol főigazgatója szerint a tagállami hatóságoknak fel kell készülniük a vakcinalopási kísérletekre is.

Az első karantén idején a bandák például védőmaszkszállítmányokat vettek célba. Ez a veszély most az oltóanyag esetében is” – mondta.
De Bolle kiemelte, hogy

az Europol megpróbálja azonosítani azokat a lehetséges pontokat, ahol különösen nagy a valószínűsége az ilyen bűncselekményeknek.

Ezenfelül létezik egy különleges rendőrségi együttműködés is az EU-ban a szállítmányok védelmére” – fűzte hozzá.

hirado.hu