Az Inforádiónak adott interjút Héjja Csaba, az MKB Bank és a Takarékbank szenior elemzője. A szakértő elmondta, hogy az ársapkák kivezetése 3-5 százalékot dob majd az élelmiszer-infláción.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Héjja Csaba arról is beszélt, hogy a magyar élelmiszeripar egy-két negyedévnyi áremelést előrehozott. A 2023 első három hónapjának áremeléseit már tavaly év végén végrehajtották, ezért csúcsosodott ki 44,8 százalékban a magyar élelmiszer-infláció az év végén. Az elemző beszélt arról is, konszenzusos megállapításnak tartja, hogy márciusban tetőzhetnek az élelmiszerárak, ekkor érik majd el az árplafont a szektorban. Az árstopok kivezetésével kapcsolatban pedig ezt mondta:
„a hatósági ár megszüntetésekor 3-5 százalékos egyszeri áremelkedés várható az élelmiszerárakban.”