Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Végre jöhet a Facebook megrendszabályozása Magyarországon


Varga Judit miniszter bejelentette, hogy miután konzultált a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik – fogalmazott a miniszter a közösségi oldalán.

Elmondása szerint a magyar kormány továbbra is együttműködik az EU hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépni az emberek védelme érdekében.

Ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is – írta a miniszter.

Varga Judit a napokban az Igazságügyi Minisztérium által életre hívott Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését is összehívta az ügyben – írta az Infostart.hu.