Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Vásárosnamény lehet egy budapesti szakmai érdekvédő szervezet egyik központja


A Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) a vásárosnaményi Hotel Kovács-ban tartotta – hagyományteremtési szándékkal – ez évi első kihelyezett elnökségi ülését.
A vámszakma meghatározó érdekképviselete erre az alkalomra meghívta a megyei kormányhivatal növényegészségügyi főosztályvezetőjét és osztályvezetőjét, a NAV megyei igazgatóit Debrecenből, Nyíregyházáról és Szolnokról, a záhonyi és a beregsurányi határátkelők vezetőit, valamint a szövetség területi referenseit.
Az elnökségi ülés meghatározta a debreceni Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia programját, majd részletes beszámoló hangzott el az újonnan megalapított jogi szekció összetételéről, feladatairól és távolabbi céljairól, a jogalkotási helyzetről, illetve a szövetség nemzetközi kapcsolatrendszerének alakulásáról.
Tájékoztatást kaptak a résztvevők a decemberben bevezetésre került EU-s növény-egészségügyi rendelkezések eddigi tapasztalatairól is.
Ezt követően az elnökség elfogadta a szövetség első féléves szakmai és oktatási programját, valamint a főtitkári beszámolót.
A szakmai összejövetel résztvevői ismét megerősítették azt, hogy igenis lehet, sőt kell is párbeszédet folytatni egymással, hiszen ebben a körben, ilyen szinten az egymás megbecsülése az alapja a mindenkori korrekt együttműködésnek.

A szövetség mottója: megbízhatóság-nyitottság-párbeszéd-biztonság.
A közel négy órás szakmai összejövetel a fentiek szellemében folyt. A nap zárásaként a közös vacsorára meghívást kapott Vásárosnamény polgármestere Filep Sándor Úr is, aki nagy örömmel vette a szövetség azon kezdeményezését, hogy a térségben export – import tevékenységet végzők rendszeresen kaphassanak hiteles szakmai információkat, azt meg, hogy a VJASZSZ hagyományt szeretne a városban teremteni külön megköszönte Bók Mihály társelnöknek. A Hotel személyzete tovább erősítette a saját és a város jó hírét. Az ország majd minden térségéből érkező elnökségi tagok hangot adtak annak, hogy méltó helyen és helyszínen került megrendezésre a szövetség belső életében nagyon fontos elnökségi ülés.

Szepesi Sándor

     Főtitkár