Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák, Kékfény

Változott a KRESZ, tudta?


Változott a KRESZ, tudtaA kormány július végén úgy módosította a KRESZ-t hogy a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk – írja a Napi.hu.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat melléklete közli a matrica mintáját. Ezt a járművekre elöl-hátul fel kell ragasztani. A mérete – amennyiben a szélvédőre helyezik – 10×10 centiméter, míg ha a jármű egyéb részeire kerül, akkor 20×30 centiméter.

Ez azt jelenti, hogy az idén Budapesten megrendezésre kerülő 7. FINA Junior Úszó Világbajnokság ideje alatt, azaz augusztus 20. és augusztus 25. között a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Kft. által kiadott matricával a buszsávokban is közlekedhetnek a sporteseményt kiszolgáló járművek – írja a Napi.hu.