Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Változik a választási törvény: így módosulnak az önkormányzati választás szabályai


Eddig elég volt a település egyéni választókerületeinek felében indítani jelöltet, ahhoz, hogy kompenzációs listát állítsanak, most már a kétharmadában kell.

Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt

Egy évvel az önkormányzati választások előtt átírták a választási szabályokat, ezzel szűkül az ellenzék mozgástere. A javaslatokat  kedden elfogadta az Országgyűlés 130-5 arányban. A legfontosabb változás a kompenzációs listát érinti, ehhez a tízezer főnél nagyobb településeken jövőtől csak az a jelölőszervezet állíthat kompenzációs listát, amely a település egyéni választókerületeinek legalább kéthardmában képviselőjelöltet indít, eddig elég volt a felében is – írja a Telex.

Ez a változás megnehezíti az ellenzéki tárgyalásokat, ugyanis így az ellenzéki pártok kénytelenek lesznek egy közös listát állítani, ha nem akarnak a körzetek minimum egyharmadában egymás ellen indulni.

Továbbá nem lehet időközi választást tartani az önkormányzati választást megelőző egy évben, ahogy feloszlatni sem a képviselő-testületeket ebben az időszakban, tehát ha valaki lemond vagy bármilyen más okból hivatalából távozni kényszerül, a jelölőpártja nevez ki helyére valaki mást. Ennek értelmében például nem lesz időközi választás a XII. kerületben, amelynek korábbi polgármestere, Vágó István, meghalt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük