Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Valószínűleg endémia lesz a koronavírusból: nem valószínű, hogy el fog tűnni a betegség még a védőoltással sem


Az  idei évben a világ elég jól megismerkedett a pandémia fogalmával: a koronavírus miatt szinte naponta elhangzik ez a szó, ami nagy embertömegeket érintő, több országra vagy földrészre, sőt akár az egész világra kiterjedő, fertőző betegség okozta járványt jelent. Azt, hogy mikortól számít egy járvány pandémiának, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hatáskörébe tartozik.

Szakértők szerint, annak ellenére, hogy nagyon nehéz megjósolni, mi lesz a COVID-19 sorsa, a betegség nem fog eltűnni még egy vakcina kifejlesztésével sem. Sokkal valószínűbb, hogy úgynevezett endémia lesz belőle – írja az IFL Science.

Az endémia annyit tesz, hogy egy járványos betegség rendszeres és tömeges előfordulása egy meghatározott területen – ha a koronavírus ellen lesz védőoltás, és valamilyen szinten elérjük a nyájimmunitást (bár egyelőre nem tudni, hogy ez hogyan fog megtörténni), akkor is az a legvalószínűbb eshetőség, hogy pandémia helyett endémiává alakul át a járvány. Ez azért lehet így, mert mindig lesznek olyan közösségek, ahol fennmaradhat, ahol nem sikerül elérni a megfelelő mértékű nyájimmunitást.

Az is előfordulhat, hogy a közösségekben a vírus folyamatosan fennmarad majd, de nagyon alacsony számú megbetegedést fog okozni. Ezt is endémiának nevezzük. Ilyen például a malária is: mivel csak bizonyos területeken adott a megfelelő intézkedésrendszer és gyógyszer a betegségre, sok helyen még ugyanúgy fertőz, és járványt okoz különböző közösségekben.

Szigorúan megfogalmazva endémia akkor jelentkezik egyébként, ha járványhelyzetben egy ember legalább egy másik embernek adja át a fertőzést, vagyis a reprodukciós szám 1. Endémiás helyzetben is rengeteg lehetséges forgatókönyv valósulhat meg, de egyvalami biztosnak látszik: a koronavírus nem megy sehova, jó darabig velünk marad még.