Mintegy hatmillió ukrán hagyta el hazáját a háború kitörése óta. Mivel a 18 és 60 év közötti férfiak zöme nem hagyhatja el az országot, a menekültek 68 százaléka nő (ebbe a gyermekek is beletartoznak, a felnőttek között még nagyobb a nemek közötti egyenlőtlenség).

Képünk illusztráció Fotó: MTI
A munkaképes menekült nők száma valahol 2,8 millió körül mozog, ha pedig nem sikerül őket rábeszélni a hazatérésre és a munkába állásra, az a Bloomberg számításai szerint a háború előtti Ukrajna GDP-jének 10 százalékába, vagyis évi 20 milliárd dollárba kerülne – számolt be a Mandiner.
Tetyana Berezsna ukrán gazdaságiminiszter-helyettes úgy fogalmazott: az igazi győzelem az lenne, ha a családok Ukrajnában egyesülnének újra, nem pedig külföldön. Szerinte az ukrán kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a nők visszatérjenek férjükhöz. (Azt már nem tette hozzá, hogy az esetek óriási hányadában a nőknek már nem lesz kihez hazatérniük) – írják.
A lap szerint a háborút követően minden valószínűség szerint sok menekült fog hazatérni Ukrajnába. Ugyanakkor az idő múlásával és a konfliktus végeláthatatlan elhúzódásával (az EU most már négy évre előre osztaná be a hadisegélyek összegét) egyre nehezebb lesz rávenni a kint új életet kezdőket a hazatelepülésre.
Hogy az ukrán kormány elkerülje a háború után borítékolható munkaerőpiaci káoszt, máris azon gondolkodik, miképpen tudja majd a külföldön maradottakat (és természetesen a háborúban elesetteket) pótolni. Ennek az ötletelésnek egyik sarkalatos pontja a kapuk szélesre tárása a bevándorlók előtt. Míg egész Európa a migráció visszaszorításával és a katasztrofális helyzet megoldásával küzd, Ukrajna a menekültjeit migránsokkal akarja pótolni. Annak minden veszélyével együtt – írják.
Like this:
Like Loading...