Újra nyithatnak a gyógyfürdők, de szabályokhoz lesznek kötve a vendégek.
A Telex kérdésére a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy állásfoglalást kértek az NNK-tól, ami alapján – a jelenlegi tervek szerint – márciusban kinyithatnak a társaság kezelésében álló gyógyfürdők. Ez azért történhet meg, mert egészségügyi tevékenységnek minősül a szolgáltatásuk, és minden dolgozójuk egészségügyben dolgozónak tekintendő.
Azért, hogy vendég vendéget minél kisebb eséllyel fertőzzön meg, folyamatosan fertőtlenítek majd, és időpontot kell foglalni. Sőt, az is elképzelhető, hogy a vendégeket érkezéskor tesztelik.
A jelenlegi tervek szerint a gyógyászati egységek március 16-tól nyitnak.
Forrás: Telex