Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Újra gyérítés, ismét ingyen elvihető lesz ez a halfajta


Már a tavalyi évben is nagy sikere volt az akciónak, így idén úgy döntöttek, folytatják a remek kezdeményezést. Az első alkalmon, március 18-án hatalmas volt az érdeklődés az ingyen törpeharcsa iránt, hosszú sorban álltak sorba az emberek, akik között összesen öt tonnát osztottak szét, számolt be a Pecaverzum.

lap tudósítása szerint a személyesen megjelentek az Alcsi Holt-Tisza ökológiai célú szelektív halászat során a vízből kikerült törpeharcsákat vihették el Szolnokról, az egyesület Szellő úti halőri bázisáról.

A Tisza Horgászegyesület tájékoztatása szerint a következő varsafelnézésre március 29-én, szerdán kerül sor, amelyet követőn ismét szétosztják a kihalászott inváziós halakat.

Hangsúlyozták, hogy mindenki vigyen magával saját vödröt, amelyben személyenként maximum öt kilogramm törpeharcsát vihet majd el térítésmentesen.

Az érdeklődőket délelőtt 11 órától várják Szolnokon, a Tisza Horgászegyesület Szellő úti halőri bázisán.

Invazív fajok

Idehaza van ok aggodalomra, egyre több invazív faj lépi át az országhatárokat. Legutóbb Floridában őshonos növényeket találtak egy soroksári dülőn. Nyugat felől támad a jelzőrák, míg két meztelencsiga faj is terjeszkedik idehaza. A poloskainvázió szinte az ország minden szegletét érinti, a frissen elkészült országos poloskatérkép szerint, ezért összeszedtük, hogyan is védekezhetünk ellene. A nyugati dióburok-fúrólégy hatalmas károkat okoz a diótermésben, míg postaládáinkat kéretlen levelekkel érkező magok árasztják el.

(Pecaverzum)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük