Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Újabb több száz millió dollárral segíti az USA az ukrajnai fegyverkezést


Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű katonai támogatást jelentett be Ukrajna számára. Ennek keretében T-72-es harckocsik és a HAWK légvédelmi rendszerekhez használható rakéták felújítására kerülhet sor.

Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője, Sabrina Singh újságíróknak elmondta, hogy az Egyesült Államok fizetné negyvenöt darab, Csehországból származó T-72 harckocsi felújítását, és a finanszírozásba belefér néhány rakéta felújítása is a HAWK légvédelmi rendszerekhez.

A Pentagon szóvivője szerint mindezeken túl 1100 Phoenix Ghost robbanó drón és 40 páncélozott folyami csónak vásárlására is sor került.

A régi T72-es tankokat a magántulajdonban lévő cseh CSG újítaná fel, és ettől egyenértékűekké válnának a jóval korszerűbb T-72 AVENGER-rekkel, amelyek sokkal jobb védelmi rendszerrekkel, éjjellátó és kommunikációs eszközökkel rendelkeznek, mint a szovjet időkből származó társaik.

Tomas Kopecny cseh védelmi miniszter-helyettes a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy összesen kilencven harckocsit modernizálnak, ezek harmadik féltől és magánkészletekből származnak. Az USA ebből 45 darabot, vagyis a flotta felét fizetné.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük