A kormány „kezelésbe vette” a bankok után a biztosítási szektort is. Az egyes biztosítástípusok szabályozása is változni fog, ennek első felvonásaként most megjelentek a lakásbiztosítási verseny fokozására vonatkozó elképzelések, szám szerint négy – írja a portfolio.hu.

Fotó: startr.hu
A pénzügyi szabályozás terén is fokozni kell a versenyképességet, ennek érdekében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium vezetésével megkezdődött egy olyan szabálymódosítási csomag kidolgozása, amely élénkíti a versenyt a lakásbiztosítások piacán – közölte a minisztérium. Az előkészítés részeként a minisztérium szakértői megbeszélést folytattak a Magyar Biztosítók Szövetségének és a Bankszövetség szakértőinek bevonásával, valamint több alkalommal egyeztettek a Magyar Nemzeti Bank képviselőivel – árulták el.
A kidolgozás alatt álló szabályozás-tervezet elsősorban 4 irányt jelöl meg a fogyasztók védelme és a verseny fokozása érdekében:
1. A jelzáloghitelekkel egyidejűleg megkötött lakásbiztosítások esetében cél, hogy a hitelintézetek ügyintézője tájékoztassa az ügyfelet a Magyar Nemzeti Bank honlapján elérhető Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási (MFO) kalkulátorról úgy, hogy a fogyasztó – az MFO által biztosított – piaci képet kapjon az elérhető lakásbiztosítások tekintetében és lehetősége nyíljon igénybe venni a számára legkedvezőbb terméket a honlap által nyújtott lehetőségen keresztül.
2. A hitelintézetnél történő fogyasztói hitelszerződés megkötésénél új elemként jelenhetne meg, hogy a Teljes Hiteldíjmutató (THM) maximumának meghatározásakor a biztosítás díja beszámításra kerülne.
3. A már megkötött lakásbiztosításoknál cél egy olyan kommunikációs és átkötési kampány bevezetése, amely lehetővé tenné, hogy az ügyfelek az éves fordulónapon túl minden év adott hónapjában a biztosítók által kidolgozott új ajánlatok szerint költségmentesen átszerződhessenek egy, a számukra kedvezőbb feltételeket kínáló biztosítási konstrukcióra.
4. A verseny fokozásához célul tűzi ki a tervezet, hogy a lakásbiztosítások esetében jutalékplafon kerüljön bevezetésre, amely a fogyasztók részére biztosít egy kedvező ár-érték arányt képviselő biztosítási terméket. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium a szabálymódosítási csomagtól végső soron azt várja, hogy az ügyfelek érdekei mentén jelentősen nőhet a piaci verseny, így olcsóbb és jobb termékek válnak elérhetővé számukra.