A Városmarketing Gyémántdíj pályázatot tizedik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete. a „Városmarketing Gyémántdíj”, szakszerű városmarketing gyakorlatot hitelesítő, elismerő versenyt, ahol a Tourinform Vásárosnamény iroda pályamunkáival újabb rangos, országos díjjakkal öregbítette Vásárosnamény ás az Önkormányzat hírnevét.
Ebben az évben rekordszámú, 203 nevezés érkezett 29 várostól. Két-két zsűritag értékelt minden pályázatot a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatékonyság és a források célszerű felhasználásának szempontjai alapján. Minden olyan pályázat, amely a két zsűritagtól hetven százaléknál több pontot ért el, elnyerte a Városmarketing Gyémánt Díj gyémántelismerését.
Idén 179 gyémántot adtak át. A díjakat Prof. Dr. Piskóti István, a Marketing és Turizmus Intézet igazgatója, a zsűri elnöke és Sütő Ágnes, az MMSZ alelnöke, a Bankszövetség Főtitkár-helyettese közösen adta át. Idén rekordszámú város nevezett, a több mint 200 beérkezett pályamunkát ismert, 60 fős szakemberekből álló zsűri bírálta el.
A vármegyéből nemcsak Vásárosnamény indult és nyert a pályázaton, hanem Nyíregyháza és Mátészalka is. Vásárosnamény 2025-ben 4 Marketing Gyémántdíjat hozhatott haza.
Így elismerő díjat kapott Vásárosnamény a Külső kommunikációs kampány Bereg szíve honlap, Vásárosnamény Város Önkormányzatának hivatalos weboldala, Facebook, Instagram és TikTok oldala, Bereg szíve plakát, sajtófal, valamint a Sárkányhajó- és a kerékpárverseny, illetve a Bereg szíve ajándéktárgyak pályamunkái.
A Marketingaktív Megye díj Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyét illeti meg idén is. A díj megalapítása óta működik a Gyémánt Ranglista, mely sorrend mutatja, hogy a települések összesen hány gyémántot szereztek 2015 és 2024 között. A ranglistán az 5. helyen áll Vásárosnamény 49 gyémánttal.
Az újabb országos elismerésekhez Filep Sándor Vásárosnamény polgármestere gratulált Mágocs Ivett Eszternek, a Tourinform iroda vezetőjének. A városvezető szerkesztőségünknek elmondta:
Idén négy gyémántdíjjal gazdagodtunk! Több területen is ismét gyémántos lett a városunk. Bereg szíve ajándéktárgyak, külső kommunikációs kampány, Bereg szíve honlap, Vásárosnamény Város Önkormányzatának hivatalos weboldala, Facebook, Instagram és TikTok oldala, Bereg szíve plakát, sajtófal, ez akár szerintem több gyémántdíjat is megérdemelne. Kerékpárosverseny Vásárosnaményban, valamint a Sárkányhajó verseny.
Érezhető, hogy idén több területen pályáztunk, de azt is látjuk, hogy nagyon sok olyan dolog van, amit már elengedünk és csak csináljuk és végezzük a mindennapjaink során. Azért, hogy minél többen látogassanak ide hozzánk Vásárosnaményba, a Bereg szívébe.