Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Tiszaadony, Vezér cikkek

Újabb gyöngyszem a Beregben – Több tíz millió forintból létesült Közösségi Ház Tiszaadonyban


Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (1)

Tiszaadony – Tiszaadony Község Önkormányzata sikeresen pályázatot a VP Irányító Hatósága által meghirdetett „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című felhívás keretében „Közösségi Ház kialakítása Tiszaadony településén” elnevezésű projektre.

A 31 511 443 forint összegből megvalósul közösségi ház kivitelezési munkáinak befejeztével, annak ünnepélyes átadására a tegnapi nap folyamán került sor.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (2)A megjelenteket a rendezvény konferansziéja dr. Fejes Viktória köszöntötte jelenlévőket. A Himnusz közös éneklését követően Lakatos József, a község polgármesterének ünnepi köszöntője hangzott el. Beszédében kiemelte, hogy az eddig raktárként funkcionáló épület a jelen beruházást követően igazi és hasznos funkciókat  kaphatott a pályázat megvalósításának segítségével, melyből minden tiszaadonyi lakos profitálhat a jövőben. Megköszönte továbbá azoknak akik a projekt sikeréhez hozzájárultak, mely nem jöhetett volna létre a 29 933 938 forintnyi pályázati támogatás nélkül. A pályázat biztosította az épületrész megfelelő kialakítását a közösségi funkciókhoz energiahatékonysági szempontok figyelembevételével, ahol összesen 1 187 626 forintból eszközbeszerzések is zajlottak. A sportolási lehetőségek biztosításához sporteszközök-, az internet-elérési pont biztosításához számítógépek kerültek beszerzésre. Az épület rekonstrukciós munkálataira 22 441 861 forintnyi összeg került felhasználásra, mely által a költséghatékony működtetés biztosítását fal- és födém-szigeteléssel, napkollektorok kiépítésével biztosították a kivitelezők. Befejezésül a községvezető elmondta, hogy a közösségi ház minden korosztály számára biztosít lehetőségeket, így az ifjúságot érintő programokat, nyugdíjasoknak szánt programokat, egészségfejlesztési programokat, információkhoz való hozzájutás lehetőségeit és a közművelődéshez kapcsolódó lehetőségeket is szeretnének biztosítani a lakosság számára.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (3)A városvezető ünnepélyes szavait követően dr. Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselőjének ünnepi beszéde hangzott el.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (4)A képviselő szavait követően Román István kormánymegbízott ünnepi beszédével folytatódott az ünnepség.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (5)A köszöntő beszédek sorát Kis Miklós Zsolt agrár- vidékfejlesztési felelős államtitkár ünnepi beszéde zárta.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (6)A közjogi méltóságok köszöntőit követően a Vásárosnaményi Férfikar adott ünnepi műsort.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (7)
Az átadó ceremónia ezt követően a Közösségi Ház előtti téren folytatódott, ahol elsőként az ünnepélyes szalagátvágás ceremóniájára került sor.

Tiszaadonyi Kozossegi Haz atado unnepsege (8)A szalagátvágás után Kocsis István parókus áldotta meg az épületet, melyet a Szózat közös éneklése zárt.

Az átadó ceremónián megjelent Filep Sándor, a Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás elnöke is, akit a most átadásra került épületről és a beregi térség fejlődéséről kérdeztünk.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük