Az Országos Kórházi Főigazgatóság népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy június elsejétől új törvénymódosítás lépett életbe.

Fotó: rtlklub.hu
Bábiné Szottfried Gabriella az InfoRádióban arról beszélt, hogy „a jelenleg széttöredezett, nagyon sokszereplős helyett egységes munkáltatói háttér jön létre”, majd hozzátette:
június 1-jétől él az a törvénymódosítás, amely szerint a védőnői szakmait irányítás különválasztja a védőnői szakfelügyelettől, és a szakmai irányítás is az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz innentől.
A szakember a beszélgetés során megemlítette az is, hogy már folyamatban van az önkormányzatokkal az együttműködések megkötése, ami mindenhol az irányító vármegyei kórház feladata, és az önkormányzatokkal már fel is vették a kapcsolatot.
Megemlítette, hogy a jogszabály szerint az önkormányzatok a szükséges ingó- és ingatlanvagyont ingyenes használatba adják a védőnői feladatellátáshoz, a védőnői ellátás pedig helyben marad, tehát nem kerülnek be a védőnők fizikálisan az irányító vármegyei kórházba, mert ugyanaz lesz a körzetük, a gondozotti létszámuk, ugyanazokat a feladatokat látják el magasabb szakmai színvonalon.
„Olyan jogszabályi utasítás nincs, hogy bekamerázzák a helyszínt, és hogy a gépjárműveket, telefonokat nyomon követik”
– fogalmazott a főigazgató-helyettes.