Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Újabb csapás a magyaroknak: durva drágulásra számíthatnak az itt élők


A szakember kilátásai rémisztőek a 2023-as évre: akár 30-40 százalékkal is emelkedhet a közös költség a társasházakban.

Fotó: Shutterstock

Kaplonyi György, a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke arról beszélt a Blikknek, hogy a társasházakban élők arra számíthatnak, hogy átlagban harminc-negyven százalékkal emelhetik a közös költséget.

„Ez körülbelül 300-3500 forintot jelenthet pluszban. Természetesen előfordulhat, hogy a társasháznak házközponti fűtése van, az épület régi, a hőszigetelése rossz, a kazánja pedig húsz éves, ebben az esetben a fogyasztás túllépi a támogatott keretet” – fejtette ki a szakember.

Az elnök arról is beszélt, hogy nagyobb baj a kata megszűnése, ugyanis emiatt húsz-harminc százalékkal megnőttek a vállalkozási díjak, így a lakóknak többet kell fizetniük a takarításra, karbantartásra, a felújítási- és javítási munkákra.

Megjegyezte azt is, hogy azokban az újépítésű, több gépezetű társasházakban a legmagasabbak a költségek. „an bennük lift, tűzoltós, szén-monoxid, valamint légcserélő-rendszer. Egy vadiúj építésű, 60 lakásos társasháznak nagy az energiafogyasztása, és bár költséges, mégis azt gondolom, mindig olcsóbb, mintha egy rossz kazán működne. A közösköltség a duplája is lehet egy másik társasházhoz képest, hozzáteszem, a lakhatás színvonala is a többszöröse” – mondta.

Kaplonyi György szerint ugyanakkor a társasházakban a tulajdonosok korrektól fizetnek. „Egy jól működő, következetes, behajtással foglalkozó közös képviselet mellett ez nem okoz gondot. Az idősek fizetnek a legkorrektebben, a középréteg szintén, a vállalkozó rétegnek már inkább esetleges, szakaszos a számlakiegyenlítése” – részletezte, hozzátéve, hogy általában a külföldiek szoktak nagyobb tartozásokat felhalmozni.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük