Rengeteg családnak jelentene segítséget a dinamikus áramtarifa, azonban egyelőre nem teljesülnek a feltételei itthon.
Több akadálya is van annak, hogy bevezessék a dinamikus áramtarifákat Magyarországon: Balogh József energetikai szakértő a Pénzcentrumnak arról beszélt, hogy többek között több tíz- vagy százezer okos mérőórát kellene beszerezni, ami mostanában amúgy is hiánycikk a piacon. Emellett a teljes jogi hátteret meg kell alkotni, kidolgozni a felmerülő részletkérdéseket – éppen ezért a magyar kormány előterjesztése is csak 2025. második felére teszi, hogy befejeződnek az előkészületek. A szakember szerint ugyanakkor a rendszer rengeteg ügyfélnek jelenthet segítséget, ha egyszer sikerül bevezetni Magyarországon – hiszen manapság már óriási különbségek vannak a legmagasabb és legalacsonyabb napi energiaárakban.
Egy az uniós helyreállítási tervhez kapcsolódó anyagból derült ki, hogy a kormány olyan reformot tervez, amely minden lakossági áramfogyasztónak lehetővé teszi majd, hogy dinamikus árképzés szerint vehesse az áramot a rezsivédett árú éves fogyasztás, vagyis az évi 2523 kWh fölött – számolt be korábban a Pénzcentrum.
A szakember szerint a magyar kabinet azért sem igyekezett bevezetni a dinamikus árazást, mert annak nem teljesülnek itthon a feltételei. Például kellenek hozzá okos villanyórák, ezeket wifi-n keresztül a szolgáltató tud ki-be kapcsolni. Ezek nem olcsók, és kevés van belőlük a piacon, mindenki ezt hajtja Európában.
A második pedig az, hogy az elektomos hálózat Magyarországon nincs egészen rendben – ezt kommunikálták a napelemstop bevezetésekor is. Miért nincs rendben? Azért, mert a pont 10 éves rezsicsökkentés alatt az áramszolgáltatók nem kaptak annyi pénzt a fejlesztésre, mint amennyi kellett volna.
Összességében szerinte a dinamikus tarifák kapcsán jó ideig nem fog még történni semmi Magyarországon, mert
- a teljes jogi környezetet meg kell alkotni,
- okosmérőket kell szerezni, amiből hiány van a piacon,
- a fogyasztókat is meg kell győzni, hogy szereltessék be a készülékeket,
- és ténylegesen is fel kell az órákat szerelni több tízezer háztartásban.