Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Új iskolatípus: általános iskola után rögtön az egyetem előszobájába mehetnek a gyerekek


Jövő szeptemberben indulhatnak az első okleveles technikusképzések, ami után felvételi nélkül mehetnek egyetemre a diákok.

Februárig lehet jelentkezni a jövő tanévben induló okleveles technikusképzésekre. Az ITM közleménye szerint az „új képzési forma lehetővé teszi a fiatalok számára, hogy a legmagasabb szintű szaktudást az előre meghatározott kreditek beszámításával akár rövidebb idő alatt is megszerezhessék”.

Az új oktatási program keretében mind a közép- és felsőfokú oktatási tartalmakat, mind a duális képzést összehangolják, utóbbi azért lehet szerencsés, mert a tanulók a felsőfokú duális képzést is automatikusan annál a vállalatnál folytathatják, amelyiknél addig szakképzési munkaszerződéssel dolgoztak.

Az új képzési formában:

  • A tanulók a technikum és egy felsőoktatási intézmény által közösen kidolgozott, emelt szintű szakmai program alapján végzik a technikumot.
  • A képzésbe beépített többlet ismeretanyag elsődlegesen felsőfokú alapozó ismeretek elsajátítására irányul.
  • A képzési idő a „hagyományos” technikumival megegyező (5 év).
  • Az ágazati alapoktatás a közös ágazati tartalommal folyik, vagyis az első két évben ugyanúgy az ágazati alapismereteket sajátítják el a tanulók. A többlet oktatási tartalom a szakmaválasztást követően, a szakirányú oktatás során épül be a képzésbe.

Mindezzel az állam nyilván a még mindig népszerű gimnáziumoktól csábítaná el a diákokat a szakképzés felé, hiszen ez lesz az egyetlen út felvételi nélkül a felsőoktatásba. A kormány az utóbbi években sokadszorra reformálja meg a szakképzést, ezúttal a technikumok kaptak tehát egy „elitklubot”.

A programot választó fiatalok – az ígéretek szerint – akár 16 éves koruktól valódi vállalati környezetben szerezhetnek gyakorlatot, juthatnak saját jövedelemhez és végül felsőfokú végzettséghez is.

A képzésben a korábban érettségizett felnőttek is részt vehetnek. A szabad férőhelyek függvényében, az ágazati alapoktatást követően a középfokú tanulmányaikat a hagyományos szakképzésben megkezdő diákok is bekapcsolódhatnak.

Az okleveles technikusképzést 2021 őszétől 16 szakképzési centrum 27 intézménye hirdette meg elsősorban műszaki, informatikai és gazdálkodási területeken, de emellett például az építőiparban, a közszolgálatban és a turizmus-vendéglátásban is.

szerző:
hvg.hu