Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Új influenzaváltozat terjed Magyarországon, megszólalt a virológus


Az idei influenzaszezonban egy új vírusvariáns jelent meg Magyarországon. A Spirit FM Több-kevesebb című műsorában Rusvai Miklós virológus arról beszélt, hogy az új influenzatörzs nem tekinthető sem szupervírusnak, sem veszélyesebbnek a korábbi években megszokott változatoknál,

mivel tüneteiben és lefolyásában is megegyezik az eddigiekkel. A különbség csupán annyi, hogy a vakcinát tavasszal, a március áprilisban terjedő törzsek alapján állítják össze, miközben ez az új variáns csak júniusban jelent meg és addigra már mutálódott.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon az év elején rendkívül sokan estek át influenzán, ezért sokaknál természetes védettség alakult ki, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy az idei szezon enyhébb legyen a tavalyinál. A védőoltás ennek ellenére továbbra is indokolt, hiszen három influenzavírustörzs ellen nyújt védelmet, amelyek közül kettő esetében teljes hatékonyságú, míg az új variáns ellen is körülbelül 70 százalékos védelmet biztosít.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a tünetek alapján nem lehet megkülönböztetni az influenzát a coviddal vagy egy egyszerű megfázással járó fertőzésektől, mivel mindegyiknél hasonló panaszok jelentkezhetnek. A kezelés is azonos, hiszen pihenésre, melegben maradásra, bőséges folyadékbevitelre és vitaminokra van szükség, valamint fontos az otthon maradás annak érdekében, hogy másokat ne fertőzzünk meg.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük