Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Tragikusan gyenge a boltok forgalma: turkálóba járnak a magyarok, úgy spórolnak


Hatalmasat esett a bolti forgalom a KSH friss, márciusra vonatkozó adatai szerint: a nyers adat szerint 12,6, naptárhatástól megtisztítva 13,1 százalékkal kevesebbet vásároltunk, mint egy évvel korábban. Ez csak azért nem minden idők legdurvább visszaesése, amióta csak mérik, mert amikor 2020 áprilisában, a járvány első hulláma alatt gyakorlatilag állóra fékezett a gazdaság, egyetlen ezrelékponttal még ennél is rosszabb volt az adat.

Mindez nem azt jelenti, hogy ennyivel kevesebbet költöttünk – az infláció akkora, hogy 10,1 százalékkal több pénzt hagytunk a kasszáknál –, hanem

ennyivel kevesebb terméket vásároltunk, mint tavaly ilyenkor

– írja a hvg.

Az extrém szintű drágulás hiába kezdett lassulni, főleg az élelmiszereken látszik és a termékeladások 10,3 százalékos éves volumencsökkenésén.

  • A tartós cikkek forgalma csaknem kétszámjegyű visszaesést mutatott márciusban.
  • Az üzemanyag-fogyasztás csökkenése 30 százalék körüli mértékben mérséklődött márciusban.

A tavalyi év első felében árstopokkal és jelentős fiskális transzferekkel felduzzasztott bázisát – főként áprilisban – nehéz lesz jelen körülmények között megközelíteni, így a következő hónapban is vélhetően a mostanihoz hasonló számokkal szembesülhetünk a kiskereskedelemben – közölte Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője.

Mérséklődő infláció segítheti a feltámadást

Ugyanakkor a továbbra is messze kétszámjegyű bérkiáramlás és mérsékelt energiaárak, valamint a fokozatosan mérséklődő infláció azonban fontos támaszai lehetnek a második félévre tehető felívelésnek.

Pozitívumként értékelhető, hogy márciusban havi alapon már nőtt a forgalom, ugyanakkor a kedvező elmozdulás trendszerűségét csak a következő hónapok adatainak ismeretében erősíthetjük meg.

  • Márciusban az előző év azonos időszakához képest az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 10,3 százalékkal kisebb lett.
  • Az élelmiszer-kiskereskedelem 77 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 12 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,8 százalékkal csökkent.
  • A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 9,6 százalékkal mérséklődött.

Turkálóba járunk, úgy spórolunk

Az eladások volumene a használtcikk-üzletekben 11 százalékkal nőtt, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben lényegében nem változott, míg a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 3,4, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 5, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 12, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 21 százalékkal csökkent.

  • Az árucikkek széles körére kiterjedő és a kiskereskedelmi forgalomból 7,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 14 százalékkal kisebb lett.
  • Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 29,3 százalékkal esett vissza.
  • A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 2,9 százalékkal emelkedtek.

Márciusban az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1511 milliárd forintot ért el.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 49 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

Az idei első negyedévben a kiskereskedelmi forgalom volumene naptárhatástól megtisztítva 9,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,1, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,2, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,1 százalékkal kisebb lett a negyedéves értékesítés volumene.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük