Keddre virradóan egy hidegfront súrolja országunkat, néhol így fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet. Napközben aztán nyugodt, évszaknak megfelelő időre van kilátás.

Nyugat felől vastagabb felhőtömbök érkeznek, így kedd délelőttig főként az ország északi, északkeleti harmadában többször is erősen megnövekszik a felhőzet. Arrafelé éjjel és holnap délelőtt is elszórtan fordulhat elő eső, záporeső. Emellett keddre virradóan a délnyugati területeken ismét pára, köd képződhet, de a sok napsütés hatásra fokozatosan feloszlik.
Összességében kedden az északkeleti tájakon lévő felhőzet szakadozását követően általában többórás napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett, de néhol maradhatnak tartósan felhős körzetek. Sokfelé megélénkül a légmozgás, kedd délelőtt az Észak-Dunántúlon erős széllökések is várhatók, majd délutánra mindenütt mérséklődik az északias szél.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között valószínű.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet.