A tegnapi nap volt az első igazi tanítási nap a közoktatásban, sok szülő már 50 ezer forintnál is többet költött iskolakezdésre. A napokban újabb tanszer beszerzésre indulnak majd a szülők, ez pedig ismét több ezer forintba is kerülhet majd.
Egy kutatás adatai szerint a legtöbbet az alsó gyerekek szülei költenek iskolakezdésre, átlagosan 50 ezer forintot, a felsősök iskolakezdése 44 ezer forintba kerül, a középiskolásokra 38 ezret, az egyetemistákra pedig 48 ezret költenek az új tanévkezdéskor – derül ki a GKID Research & Consulting kutatásából. A felmérés augusztusban készült és 3419-en válaszoltak a kérdésekre.
Várhatóan újabb listát kapnak a szülők, hogy mi az ami még lemaradt és mit kell még beszerezni a boltokban.
Az online vásárlók 7 százalékának van alsós, 8 százalékának felsős, és szintén 8 százalékának középfokú oktatásban részesülő gyermeke. A válaszadók gyermekei közül 4 százalék tanul a felsőoktatásban. Az iskolakezdéshez szükséges tanszerek megvásárlásában még mindig a hagyományos boltok szerepe a meghatározóbb – 34 százalék kizárólag itt vásárol, minden ötödik válaszadó pedig mindkét csatornát vagyis az webáruházakat is megnézi. Az online is vásárlók körében legnépszerűbb az eMAG, második helyen az Alza és a pepita végzett.
Online mindössze minden tizedik válaszadó vásárol az iskolakezdésre, míg azok aránya, akik kizárólag online vásárolnak, elenyésző
– olvasható a kutatásban.
A legtöbb családnak:
- papír-írószert (76 százalék);
- sportruházatot (49 százalék);,
- valamint egyéb ruházatot (39 százalék) kell beszereznie gyermekének.
Az iskolakezdéshez kapcsolódóan a válaszadók 2 százaléka tervezi hitel vagy részletfizetés igénybevételét – 1 százalék a 0 százalékos áruhitelt, 0,4 százalék személyi hitelt, míg 0,6 százalék áruhitelt vesz igénybe.
Azok között, akik a papír-írószert hagyományos üzletekben szerzik be egyértelműen a hipermarketek a legnépszerűbbek, de a kisebb üzletek és a diszkont áruházak szerepe is jelentős.
A felmérés adatai szerint az általános iskolás gyerekek szülei költenek a legtöbbet papír-írószerre iskolakezdéskor, több, mint 30 ezer forint kiadásról számoltak be.
A legkevesebbet a középiskolás szülei fizetnek 24 ezer forintot. Sport és egyéb ruházati termékre az alsós gyerekek szülei 25 ezer forintot, a középiskolások esetében pedig 34 ezer forintot költenek.
Műszaki cikkre a legtöbbet az egyetemista hallgatók esetén költenek a szülők, átlagosan 95 ezer forintot. A középiskolás gyermekek esetén elköltött 74 ezer forint, az alsósokra 62 ezer forintot, felsősökre pedig 59 ezer forintot szánnak, ha műszaki cikkről van szó.
A kormányzat kész anyagi hozzájárulást, segítséget adni a családoknak tanévkezdéskor is
Fülöp Attila, a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár elmondta:
ez már az ötödik év, hogy működik a köznevelési és a szociális terület összefogásával az a program, amelynek célja, hogy az iskolakezdést már ne csak a tankönyvek és az étkeztetés, hanem a tanszercsomagok támogatásával is könnyebbé tegyék az erre valamilyen szempontból rászoruló családoknak.
Az elmúlt négy évben 348 ezer ingyenes tanszercsomagot osztottak ki; csaknem 3 milliárd forintot fordított erre a magyar kormány a Széchenyi 2020 programban – közölte az államtitkár. Az idén 2600 intézményben – amelyből 2100 állami – mintegy 90 ezer tanulónak adtak át ingyenes tanszercsomagot, így segítettek a családoknak. A tanszercsomagot az 1-8. osztályos, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű tanulók kapták – mondta el Fülöp Attila.
Hangsúlyozta: ma már három fontos támpont van, ami segíti a tanévkezdést. Kifejtette: a tankönyvek ingyenessé váltak az elmúlt időszakban, az idei költségvetésben 13,5 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki ingyen megkapja a tankönyvét;
ha nem így döntött volna a polgári kormányzat, hanem 2010 után hagyta volna az akkori „játékszabályokat”, akkor ma 30-40 ezer forintba kerülne a családoknak a tankönyvek beszerzése;
a másik fontos terület a gyermekétkeztetés támogatása, amely különböző kritériumok szerint érhető el, erre idén 101,5 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben; a harmadik támogatás az ingyenes tanszercsomag, amit idén 90 ezer gyermek kap meg.
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a kormánynak köszönhetően, a tankerület támogatásával mintegy 1500 tanszercsomag érkezik a Jászságba. A támogatásból olyan településeken is részesülnek a tanulók, ahol az önkormányzat önerőből nem tudta volna ezt az iskoláknak és a tanulóknak megadni.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy a különböző korú gyerekeknek eltérő összetételű csomagokat állítottak össze. Az első osztályosoké a legbővebb csomag, hiszen ők tisztasági csomagot, tolltartót a teljes felszerelésével, valamint a matematikaoktatás segítésére logikai játékot is kaptak. Kiemelte a hetedik osztályos csomagot, amelybe tavaly óta bekerül egy tudományos számológép is. A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskolában 189 ingyenes tanszercsomagot adtak át a gyerekeknek és szüleiknek, az iskolában 417 gyermek tanul.