Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Tovább erősítik a magyar hadsereget: 70 milliárd forintba kerülhetnek a honvédség által vásárolt vadászgépek


Folytatódik a Magyar Honvédség megerősítése. Olyan nemzeti haderőt építünk, amely garantálja az ország békéjét és biztonságát – olvasható Magyarország Kormánya közösségi oldalán. Szerda délután a High-tech Force oldalán Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos jelentette be, hogy rövidesen 12 új kiképzőrepülő-gépet vásárol a kormány a Magyar Honvédség számára.

„2016-tól a haderőfejlesztési program szinte első pillanatától kulcskérdés volt a pilótaképzés biztosítása Magyarországon. Örömmel jelenthetjük be, hogy leszerződtünk 12 darab, a cseh Aero Vodochody által gyártott L-39-NG újgenerációs kiképzőgépre a Magyar Honvédség számára”

– emelte ki. A repülők közül nyolc a magyar pilótaképzés, illetve a Gripen-pilóták harcászati képzésének napi biztosításában fog részt venni, és négy darab felderítő konfigurációjú gép kerül még kialakításra ki egy közös kutatás-fejlesztési program keretén belül. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta azt is, hogy a 2024-ig beérkező gépekkel Magyarország költséghatékonyan tudja garantálni a magyar harcászati pilótaképzést.

A magyar többségű tulajdonba került cseh Aero Vodochody vállalat jócskán megkérte az árát a Magyar Honvédség által vásárolt gépeknek.

Eddigi sajtóértesülések és beszámolók alapján a Magyar Fejlesztési Bank összesen 53 millió forintos hitelt adott állami kezességgel a társaság megvételére. Az RTL Híradó megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium nem közölte az aktuális vételárat, mégpedig nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva. Ennek ellenére a televíziócsatorna utánajárt az összegnek, rendelkezésre álló csehországi adatok alapján a vadászgépek 13-15 milliárd koronába kerültek, ami jelenlegi árfolyamon átszámítva nagyjából 60-70 milliárd forintnak felel meg. Más országok is érdeklődtek az L-39NG és L-39C típusú gépek iránt, eddig több mint 5 milliárd korona értékű gépet gyártottak Vietnámnak, és Ghána légiereje is jelezte szándékát a jövőbeni vásárlásra.