Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Százezrekkel emelkedik a politikusok fizetése: Orbán Viktor márciustól 6,3 millió forintot kap havonta


Ez bruttó 615 ezer forintos növekedést jelent. Nem kis pénz. Egy 2018-as törvénymódosítással ugyanis az előző évi bruttó átlagbérhez kötötték a képviselői fizetéseket, így gyakorlatilag automatikussá vált számukra a fizetésemelés.

MTI Fotó: Soós Lajos

444 foglalta össze, hogy az újévben jelentősen emelkednek a képviselők fizetései: a képviselői alapbér a bruttó átlagbér háromszorosa, ami havi szinten bruttó 166 ezerrel 1,71 millió forintra emelkedik. Azok a képviselők, akik részt vesznek valamilyen bizottság munkájában, még többet kapnak: ők a képviselői alapbér 1,2-szeresét kapják, vagyis márciustól 2,05 millió forintra nő a fizetésük, a frakcióvezetők pedig az alapbér dupláját kapják, vagyis ezentúl 3,47 millióért végezhetik a munkájukat.

A házelnök, Kövér László fizetése bő félmillióval emelkedik, így 4,62 millió forint lesz a bérlapján márciustól.

Orbán Viktor eddigi 5,7 millió forintos fizetése márciustól pedig 6,3 millióra emelkedik a friss statisztika eredményeként. Ez bruttó 615 ezer forintos növekedést jelent.

A leendő köztársasági elnök, aki a kormánypárt jelöltje, Sulyok Tamás 5,08 millió forintért töltheti be majd a pozíciót.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük