Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Történelmi csúcson a magyar infláció, ennyit drágultak a fogyasztói árak hazánkban


20,1 százalék volt az infláció szeptemberben, azaz ennyit emelkedtek a fogyasztói árak tavaly szeptemberhez képest – derül ki a KSH tájékoztatójából. A drágulás sokéves rekordot jelent

Az augusztusi 15,6 százalékos inflációhoz képest azért volt most ekkora az ugrás, mert a KSH szeptemberben számolta először a rezsikiadásokat már az új rendszer szerint, azaz az átlagfogyasztás feletti részt a piaci áron. Ezenkívül szintén megnyomta a szeptemberi árakat a nyáron hónapokon keresztül pusztító aszály, amely közvetlenül az élelmiszereket, közvetve pedig számos más terméket is drágít.

A különböző termékkategóriák közül messze a háztartási energia és a fűtés drágult a legnagyobb mértékben (62,1 százalék) a rezsicsökkentés szabályainak augusztus 1-jétől hatályos módosítása miatt. Ezen belül a vezetékes gáz ára 121, az elektromos energia ára 28,9, a palackos gáz ára 45, a tűzifa ára pedig 43,8 százalékkal nőtt.

Az élelmiszerek ára 35,2 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a kenyér (76,2 %), a sajt (68,0 %), a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém (66,3 %), a margarin (61,2 %), a száraztészta (60,2 %) és a tojás (53,7 %) drágult. Átlag alatti mértékben, 22,4 százalékkal nőtt a sertéshús, 19,1 százalékkal a csokoládé, kakaó, 10,9 százalékkal a cukor, 5,0 százalékkal az étolaj ára.

A tartós fogyasztási cikkekért 14,7, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 21,2, a szobabútorokért 20,1, az új személygépkocsikért 19,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 13,2, ezen belül a szeszes italok 16,5 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 8,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a taxi 28,5, a lakásjavítás és -karbantartás 22,8, a járműjavítás és -karbantartás 20,5, a sport- és múzeumi belépők 16,6, a lakbér pedig 12,6 százalékkal került többe.

A felpörgő infláció talán mindenkit legfájóbban érintő pontja az élelmiszerek drasztikus áremelkedése, amely az utóbbi hónapokban eszelős tempót öltött. Szeptember közepén megnéztük az árakat a legnagyobb magyar szupermarketláncban, és azzal szembesültünk: a jellemzően alapvető élelmiszerekből álló vásárlói kosarunk decemberhez képest, tehát 9 hónap alatt, 39 százalékkal lett drágább.

Az élelmiszerek árának emelkedése pedig a leggazdagabbakat leszámítva mindenkit érzékenyen érint. A Telex szeptember végén több jótékonysági szervezettel is beszélt, amelyek azt mondták: ma már nemcsak hajléktalanok és a leszakadó társadalmi csoportok tagjai keresik meg őket, de fizetésből élők is. Az utóbbi hónapokban egyre általánosabb, hogy ételosztáson elegáns, kiskosztümös emberek is megjelennek.

A helyzet komolyságát jelzi, hogy még a Magyar Nemzeti Bank is borús kilátásokkal készül a következő időszakra. Friss inflációs jelentésük szerint jövőre csökkenni fognak a reálbérek, azaz kevesebbet fognak érni a fizetések, mint idén. A lakosság szerintük az utóbbi években felhalmozott tartalékainak jelentős részét fel fogja élni, de ez persze csak azokon segít, akik félre tudtak tenni, és nem fogytak ki a készleteikből többek között a Covid alatt.

/telex.hu/


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük