Tizenkétezer tő egynyári virággal díszítették Vásárosnamény köztereit[srizonfbalbum id=213]

Vásárosnamény – Mintegy 16 ezer egynyári palántát ültet el ebben a szezonban Vásárosnamény Város Önkormányzata a város közterületein a szokásos éves virágosítási akció keretében. A munkát az önkormányzat alkalmazásában álló tíz fős brigád végzi, kiknek szorgos keze által immáron közel 12 ezer növényt helyeztek ki előre meghatározott terv és rajzok szerint a virágágyásokba, a Bereg szívének, Vásárosnaménynak a köztereire és parkjaiba. Ezen felül folyamatos az önkormányzati kertészet munkatársainak munkájának köszönhetően a virágszigetek felújítása és kiépítése, mellyel egy szebb és látványosabb városkép alakult ki mind a városlakók, mind pedig a városba érkezők számára. A virágágyakba került például kakastarély, dohányvirág, petúnia, kúpvirág, hajnalka, körömvirág. Az előre megtervezett növény-összeállításokat helyenként díszfüvekkel és cserjékkel egészítettek ki. Az ültetést követően fontos feladat lesz a virágok rendszeres öntözése is.  Az első hetekben meleg időben naponta, hűvösebb időben kétnaponta locsolják az ágyásokat az önkormányzat kertészeti részlegének munkatársai. A nyári kánikulai időszakban hajnalban vagy éppen éjszaka is locsolhatnak majd, ha kell minden nap. Emellett rendszeres kapálással és kézi gyomlálással védik majd a gaztól a virágokat.

[slideshow_deploy id=’106232′]


By

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük